„Politikussal barátkozni – ennél rosszabbat el sem tudok képzelni” – Russell Howard brit stand-upos a HVG-nek

6 perc

2025.04.20. 17:30

Fiatalon nem szexelt senkivel, épp ezért lett belőle komikus – vallja a stand-uposok nemzetközi élcsapatához tartozó Russell Howard. Amerikai turnéján, Austinban értük el a humoristát, akinek a műsorában a világpolitika és a péniszviccek jól megférnek egymással, és interjúnkig még egyetlen MAGA-sapkás texasit sem látott. Május 2-án lép fel Budapesten.

Azt mondta, jobban kedveli a stand-upot, mint a tévézést, mert a színpadon azt mond, amit csak akar, de a BBC jogászaival nehezen boldogult. Nekik kellett jóváhagyniuk a felvételek előtt a szövegét. Mit húztak ki?

Emlékszem, egyszer egy viccet akartam elsütni az ISIS-ról, és hát miért ne lehetne viccelni az Iszlám Állammal. Azzal kezdtem, hogy az ISIS nem muszlimokból, hanem terroristákból áll, de a BBC jogásza rám parancsolt, hogy változtassam meg a mondatot, mert az ISIS, ha ragaszkodunk a tényekhez, muszlimokból áll. Rendben, de ha ennyire ragaszkodunk a tényekhez, akkor Gary Glitter viszont énekes (az egykori rocksztárt gyermekek elleni szexuális bűncselekményekért ítélték el). Nem hiszem, hogy bárkit is rosszul érintett volna, ha nekimegyek az ISIS-nak, de jött a jogász, és bármennyire abszurd is, szerintem a szőrszálhasogatásával az ISIS mellett állt ki. Mindez a párizsi Bataclan elleni terrortámadás hetében történt.

Bödőcs Tibor: Már nem csak a bazmegekről, az andizásról is felismerni a magyarokat

Mészáros Lőrincet nem azért bántja, mert gügye, hiszen arról pont nem tehet – mondja az ország legnépszerűbb humoristája, Bödőcs Tibor, akinek nemrég jelent meg harmadik kötete, a Mulat a manézs című regény, amelyben egy olyan cirkuszországot és vezetőjét írta meg, ami a magyaroknak is gyanúsan ismerős lehet, ha nem is a cirkuszból.

Angol komikusként szerencsés helyzetben van, a brit bulvársajtó, a Sun, a Daily Mail vagy a Mirror hírei kifogyhatatlan poénforrások lehetnek.

Amikor a tévéműsoraimat csináltam, nem vetettem meg a bulvárt. A napi tájékozódásban azért a Guardian, az Independent és a New York Times is segít, de bele-belenézek a Daily Mailbe is. Miután megtörtént a borzalom a Fehér Házban, vagyis Trump és Vance nekiesett Zelenszkijnek a Ovális Irodában, sokféle tudósítást elolvastam. A Times és a Guardian arról írt, hogy Trump és Vance milyen durva, vulgáris hangnemet ütött meg, és egyáltalán, minek beszél bele bármibe is az alelnök, amikor reprezentatív poszt az övé. Ellenben, ha a Daily Mail és a hasonló kiadványok tudósításait olvastam, vagy a YouTube bugyraiban keresgéltem, ott az volt az uralkodó irány, hogy végre megmutattuk „ennek a komcsi gazembernek”.

Mint komikust teljesen lenyűgöz ez a vad törzsi megosztottság.

A komikustársadalmon belül is érezhető hasonló törés?