Tetszett a cikk?

Tasnádi Pétert az elmúlt hétvége óta a megyei kórház intenzív osztályán kezelik. Egészségi állapotáról hivatalos tájékoztatást nem adtak ki – írja a Dunántúli Napló.

A pécsi polgármester az elmúlt év tavaszán sajtótájékoztatón jelentette be, hogy daganatos betegségben szenved. Akkor azt mondta: eldöntötte, hogy legyőzi a kórt, amit korai stádiumban diagnosztizáltak nála, és nem kíván lemondani. Egészségi állapota azonban az átmeneti látványos javulás után az utóbbi időkben ismét romlott. A polgármestert az elmúlt hétvége óta a megyei kórház intenzív osztályán kezelik, egészségi állapotáról hivatalos tájékoztatást nem adtak ki. A polgármesteri teendőket betegsége idején általános helyettese, dr. Tóth Bertalan látja el.

MTI Itthon

Pécs köteles megmutatni az EKF-megvalósíthatósági tanulmányt

Pécs önkormányzata köteles hozzáférhetővé tenni a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa program (EKF) megvalósíthatósági tanulmányát, miután a Baranya Megyei Bíróság kedden hozott jogerős határozatában helybenhagyta az ügyben korábban eljáró Pécsi Városi Bíróságnak az iratok közérdekűségére vonatkozó döntését.

hvg.hu Helyi érték

Pécsi rémálom: ókori leletek az EKF-beruházás alatt

Akár szenzáció is lehetne annak a régészeti feltárásnak az eredménye, amelyet a majdani konferencia- és koncertközpont területén folytatnak. De a leletek a mostani állás szerint újabb késést jelenthetnek a már így is alaposan elcsúszott projektben.

Nyolc magyar WhatsApp-felhasználó ellen is bevetették az izraeli Pegasus kémprogramot

Nyolc magyar WhatsApp-felhasználó ellen is bevetették az izraeli Pegasus kémprogramot

Egy napja várnak Madridban a Wizz Air budapesti járatának utasai, mert villám csapott a repülőgépbe

Egy napja várnak Madridban a Wizz Air budapesti járatának utasai, mert villám csapott a repülőgépbe

Összecsomózott lepedőkön menekült a szeretőjétől egy férfi Németországban, nem lett jó vége

Összecsomózott lepedőkön menekült a szeretőjétől egy férfi Németországban, nem lett jó vége

Ikerkísérletben vizsgálták az étrend-kiegészítők hatékonyságát

Ikerkísérletben vizsgálták az étrend-kiegészítők hatékonyságát