szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Színházi berkekben azt rebesgetik, hogy 2010 után, a tízéves licensz lejártával a Pécsi Országos Színházi Találkozót (POSZT) más városnak adnák – írja a Pécsi Újság.

Félő ugyanis, hogy a többi város kapva kap az alkalmon, ha 2010-ben lejár a program lebonyolítására vonatkozó, tíz évre szóló megállapodás, és „lenyúlják Pécstől”. A POSZT ügyveztő igazgtója, Simon István a lapnak elmondta: annak idején "egy jobboldali miniszter, Rockenbauer Zoltán és egy baloldali városvezető, Toller László közösen nyitották meg az első találkozót”, s szerinte kevés olyan alkalom adódott azóta is, melyet mindkét oldal támogatott. Simon elmondta, a program jövőjéről a tulajdonosoknak - a pécsi önkormányzatnak és a Magyar Színház Társaságnak - kell dönteniük, de az illetékes minisztériumnak is lesz beleszólása a találkozó sorsába. Az idei, 2009-es rendezvényről szólva közölte: az önkormányzat ez évben is biztosítja saját részét, ami 75 millió forint. Egyelőre csak szóban ugyan, de arról tájékoztatták - tette hozzá -, hogy a kulturális minisztérium is hozzáteszi a maga szintén 75 millióját a programhoz, a válság viszont nem kerülhette a találkozót sem - ami a szponzorok megcsappanásán érezhető.

Az idei fesztivált június 4. és 13. között rendezik meg - a produkciók között Janisch Attila filmrendező válogatott. Öt nagyszínházi és öt kamaraszínházi produkció beválogatása mellett a határon túli magyar színházaktól is szerepel egy nagyszínházi, valamint egy stúdiószínházi előadás.
MTI Kult

Gazdasági igazgatók találkozója a Miskolci Nemzeti Színházban

A Miskolci Nemzeti Színház vezetősége 2009 februárjában folytatja a vidéki színházak gazdasági igazgatói számára szervezett találkozó hagyományát; ezen az összejövetelen - február 12-13 - a színházak aktuális gazdasági kérdéseit vitatják majd meg - tájékoztatta vasárnap a Miskolci Nemzeti Színház kommunikációs és marketingvezetője az MTI-t.

MTI Kult

Leállhat a debreceni színházberuházás

Hamarosan a befejezetlenség emlékműveként tornyosulhat a városközpontban az egyik debreceni nagyberuházás, a Latinovits néven emlegetett új színház - írta pénteken a Hajdú-bihari Napló.

Mi éri meg jobban: NHP Hajrá! vagy Széchenyi Hitel?

Mi éri meg jobban: NHP Hajrá! vagy Széchenyi Hitel?

Mától elérhető az online felület az általános iskolai beiratkozáshoz

Mától elérhető az online felület az általános iskolai beiratkozáshoz

A járvány is az emberkereskedőknek segített

A járvány is az emberkereskedőknek segített