szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Dunaferr által kiadott sajtóközlemény szerint a leépítésekre azért van szükség, mert a szakszervezetek márciusban elutasították a négynapos munkahét bevezetését.

Az acélipart is elérte a válság, emiatt az ISD Dunaferr cége megmentése érdekében racionalizálja működését – áll a közleményben. Ebből kiderül, a válság miatt a megrendeléseik közel a felére estek vissza az elmúlt időszakban. A mostani döntés értelmében háromszáz dolgozót küldenek el az elkövetkező hetekben és rajtuk kívül „néhány száz” alkalmazott korengedményes nyugdíjazását teszik majd lehetővé. A létszámleépítéssel egy időben  a kölcsönzött munkaerővel sem hosszabbítják meg a szerződéseket, ez újabb száz  főt érint.  A cég ígérete szerint elhelyezkedési támogatással fogják segíteni a régi munkatársakat.

A Dunaferr menedzsmentje márciusban próbált megállapodni a szakszervezetekkel a négynapos munkahétre való áttérésről, de a dolgozók nem vállalták az ezzel járó húsz százalékos bércsökkenést.

20 milliárd forintért kelhet el Fangio és Moss Forma–1-es Mercedese

20 milliárd forintért kelhet el Fangio és Moss Forma–1-es Mercedese

Rég volt ilyen: nagyot esik a dízel és a benzin ára

Rég volt ilyen: nagyot esik a dízel és a benzin ára

Nem állt le az élet a Bindzsisztán-szelettel, máris itt a Mini Dubaj és Maxi Dubaj torta

Nem állt le az élet a Bindzsisztán-szelettel, máris itt a Mini Dubaj és Maxi Dubaj torta

Népszava: A Semmelweis Egyetemről kaphat új főigazgatót az Országos Onkológiai Intézet

Népszava: A Semmelweis Egyetemről kaphat új főigazgatót az Országos Onkológiai Intézet