Miként lehet 2 millió forint készpénzből és 63 millió forint címletértékű kárpótlási jegyből - ténylegesen legfeljebb 35-36 millió forintból - egy évtized alatt 685,2 millió forintot összebűvészkedni? Ezt, vagyis tíz évvel ezelőtti befektetése megsokszorozását próbálja meg peres úton elérni a Remington Ingatlanfejlesztő Kft. A cég ugyanis a fent említett összegű kártérítésre perelte be a Fővárosi Bíróságon az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-t (ÁPV), amelynek jogelődjétől, az Állami Vagyonügynökségtől (ÁVÜ) 1994. január 13-án a Papironi Kft. megvásárolta a Pesterzsébeti Papírgyár Kft.-t, amelyet azonban hosszadalmas, zsákutcába torkolló tulajdoni viták következtében nem tudott teljesen birtokba venni, és követelését a Remingtonra ruházta át.

Külön érdekessége az ez év március 17-ére kitűzött tárgyalásnak, hogy a hajdani Papíripari Vállalat vagyona miatt egy, az ÁPV-vel szintén elkeseredett törvényszéki csatározásokat folytató, 1993 óta végelszámolás alatt álló kis társaság, a Pepszolg Kft. maga is szeretne beavatkozóként a peres felek közé kerülni - méghozzá a privatizációs szervezet pernyertességét elősegítendő. A meglehetősen kusza jogvita (HVG, 1997. október 25.) tétje, hogy ki legyen az úr egy lerobbant ipari környék meglehetősen siralmas állapotú ingatlana, a pesterzsébeti, Irma utca 2. szám alatti telephely fölött.

A rendszerváltás egyik emblematikus napján, 1989. október 23-án, a köztársaság kikiáltásakor alapított Pepszolg Kft.-t a hajdani szocialista nagyüzem, a Papíripari Vállalat és öt magánszemély hozta létre. Az előbbi gépek, berendezések, valamint az Irma utcai telephely 10 százalékának apportálásával szállt be a cégbe, amelynek 50 százalékos tulajdonosa lett, a magánszemélyek pedig 10-10 százaléknyi üzletrésszel bírtak. A Papíripari Vállalat helyébe később annak egyik volt részlege, a Pesterzsébeti Papírgyár Leányvállalat - amely utóbb szintén kft-vé alakult - lépett, de a tulajdonostársak közti viszony addigra már úgy elmérgesedett, hogy 1991 júniusában az öt magánszemély kizárta a társaságból az 50 százalékos tulajdonost. Ebbe a leányvállalat természetesen nem nyugodott bele, és máig tartó pereskedés kezdődött. Ám ettől függetlenül az öt magánszemély különböző elnevezésű társaságokon keresztül folyamatosan "birtokon belül" maradt, s ténylegesen ők kezelték az egész ingatlant.

A Pesterzsébeti Papírgyár Kft.-t az ÁVÜ 1994-ben eladta a Pintér János egyetemi tanár vegyészmérnök (vele szemben csődbüntett gyanújával folytat nyomozást az Országos Rendőr-főkapitányság) 90 és Szellem Zoltán vállalkozó 10 százalékos tulajdonában lévő Papironi Kft.-nek. Csakhogy az Irma utcában a Papironi Kft. sem tudott birtokon belül kerülni, ezért "befagyott" követelésére engedményezési szerződést kötött a Remington Kft.-vel - amit az tesz igazán érdekessé, hogy a HVG információi szerint mindkét cég Pintér János érdekeltségi körébe tartozik. A Pepszolg Kft. azért akar bekapcsolódni a perbe, nehogy a bíróság az ÁPV-t a Remingtonnal szemben kötelezze kártérítés megfizetésére; tulajdonosai ugyanis úgy vélik, a privatizációs szervezetnek valójában velük - azaz a Pepszolggal - kellene kompenzációról tárgyalnia.

A Remington Kft. azzal érvel, hogy engedményezőjét, a Papironi Kft.-t az ÁVÜ nem tájékoztatta kellő mértékben a Pesterzsébeti Papírgyár Kft.-t érintő jogvitákról és az ingatlanok rendezetlen helyzetéről, s emiatt az teljes mértékben elvesztette a papírgyár üzletrészének megvásárlására fordított 95 millió forintot (amelynek döntő hányada kárpótlási jegy volt). Ez - kamatokkal növelt értéken számolva - a Remington szerint önmagában 470 millió forintot jelent, amit azonban még megfejel a "papíriparban szokásos évi 10-12 százalékos" elmaradt haszonnal (további 175 millió forinttal), valamint üzleti lehetőség elvesztése, meg nem kapott állami támogatások és egyéb címeken további 40 millióval. A per tárgyát képező - vagy inkább annak ürügyéül szolgáló - Irma utcai telephely különben a hajdani Papíripari Vállalat szégyene volt; 1984-ig papírhulladék-gyűjtő helyként működött, utána pedig jóformán kihasználatlan volt. Jelenleg néhány bérlő nyílászárókat, konyhai berendezéseket gyárt a telepen.

A perbe formálisan az ÁPV mellett, valójában a cége érdekeit szem előtt tartva beleavatkozó Pepszolg Kft., illetve az annak nevében gyakran eljáró Minda Zoltán - az öt magántulajdonos egyikének a rokona - mára az abszurditás határáig vitte törvényszéki csatározásait. Az immár bő egy évtizede tartó pereskedés során magára haragította a fél magyar bírótársadalmat - jellemző, hogy Pepszolg-ügyben a Fővárosi Ítélőtábla összes polgári szakos bírája elfogultnak mondta magát, és nem vállalta a törvénykezési feladatot -, miközben általa döntő fontosságúnak értékelt eljárási hibákat fedezett fel. Így például kiderítette - amit a Szegedi Ítélőtábla határozata is megerősített -, hogy a Papíripari Vállalat helyett nem léphetett volna a cégbe a Pesterzsébeti Papírgyár Leányvállalat, majd Kft., így "rosszhiszemű álképviselő" pereskedett velük. Továbbá 1993. május 10-én a Leányvállalat jogerősen megszűnt, a jogutód kft viszont nem jelentkezett be a Leányvállalat által indított perekbe, így az összes ilyen eljárásnak félbe kellett volna szakadnia - ami hatálytalanítana minden, azóta hozott ítéletet.

Bár több bíróság Mindának adott igazat, a végső szót minden ügyben a Legfelsőbb Bíróság (LB) különböző tanácsai mondták ki tavaly novemberben, egybehangzóan elutasítva érvelését. S ettől a ponttól kezdve a bírósági ügymenetet pontosan nem ismerők számára végképp nehezen követhető Minda jogértelmezése, aki az ügyintézési lajstromszámok vizsgálatából arra következtetett, hogy a mundér védelme érdekében korábbi határozatokat megmásítottak, s a különböző elnevezések (az ilyen formában sosem létezett Pesterzsébeti Papírgyár, illetve a Pesterzsébeti Papírgyár Leányvállalat, majd Kft.) kaotikus használatával jogalkalmazási hibákat próbáltak palástolni. Épp ezért - mindeddig példátlan módon - bár "ismeretlen tettes" ellen, de több legfelsőbb bírósági bírót is megnevezve tavaly novemberben rendőrségi feljelentéseket tett, sőt halaszthatatlan nyomozati intézkedésként még olyan, enyhén szólva provokatív indítványt is előterjesztett, hogy az V. kerületi kapitányság rendőrei foglaljanak le iratokat az LB-n.

Egy meglehetősen bonyolult folyamatábrával Minda azt is levezethetőnek véli, mely érdekcsoportok védelmében zárnak össze a Pepszolg Kft. érveit elutasító különböző hatóságok. Hasonlóképpen jogtörténeti kuriózum, hogy - részben ugyancsak bíróságokkal szembeni - beadványai nyomán a kötelező törvényességi intézkedések megtételét "elmulasztó" ügyészség csúcsszervezetét, a Legfőbb Ügyészséget is 100 ezer forintos kártérítésre perli a Pepszolg Kft. A kereset alapján már egy tárgyalásra is sor került.

Azt nem lehet kizárni, hogy akár hazai törvényszék, akár nemzetközi fórum (a rendkívül sokáig húzódó perek, hatósági jogsértések miatt a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához lehet fordulni, de a nemzeti ítéleteket ez sem változtatja meg, legfeljebb a jogsértés tényét mondja ki, és kártérítést ír elő) igazat adna Minda Zoltánnak. Az viszont komoly figyelmeztetés lehet az "igazságkeresésben" a bírákkal szembeni feljelentésig - vagy másfajta, erőteljes nyomásgyakorlásig - elmenni hajlandók számára, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács az eddigieknél jóval aktívabb fellépésre készül az ítélkezők védelmében. Elképzelhető, hogy - főként angol-amerikai mintára - kezdeményezni fogja a bíróság megsértésének önálló bűncselekménnyé tételét.

FAHIDI GERGELY