HVG: Magyarországon fontosnak érzi az egyház, hogy a hit mellett magyarságtudatra is neveljen. Mit szól azokhoz a kezdeményezésekhez, amelyek a magyarok ősvallását kívánják feleleveníteni, és Szent István keresztény tanítása helyett Koppány nézeteit hirdetik?

Paskai László: Ezek az emberek nyilván nem az egyház joghatósága alá tartoznak, de hála Istennek, csak kis létszámú, szélsőséges csoportokról van szó. A magyarságtudat erősítése jó és szükséges dolog, és a magyar múlt személyeivel való foglalkozás sokkal jobban erősíti ezt, mint például a csodaszarvas-legenda. Többen kijárnak gyógyulást keresni az ősi vallási szent helynek tartott Pilisbe, de az egyház csak nem verheti szét őket. Mit csináljunk? Szélsőséges emberek voltak, vannak és lesznek.

HVG: A tradíció életben tartásán túl mit tud mondani Szent István király ünnepe a köztársasági Magyarországnak?

P. L.: Ugyanazt tudja mondani, mint eddig is. Első királyunk megszervezte az országot, törvényt adott, elindította egy úton, és ennek a gondolata járta át Magyarországot ezer éven keresztül. Ma is szükség van arra, hogy rend és fegyelem legyen, szervezett formában gondoskodjanak az emberekről, és az illetékesek lelkiismeretesen végezzék a munkájukat. Félrevisz, ha csak a Szent Koronát és a királyeszmét látjuk meg Szent Istvánban - Magyarország ma már nem királyság, ezt nálunk megszüntették. Szent István személye a magyar nemzetiségnek az eszménye.

HVG: A rendszerváltás környékén több interjúban is óvta a társadalmat, nehogy a nagy szabadságban engedjen a szabadosság kísértésének. Nem érez néha nosztalgiát?

P. L.: Sokan nosztalgiáznak és idézik fel a 3,60-as kenyér idejét. Kétségtelen, az 1980-as években kicsit nagyobb rend volt itt, a Kárpát-medencében, mint mostanság, de akkor központilag irányítottak mindent, és erre a diktatúra szót szoktuk használni. Márpedig az elnyomó rendszer mindig gyorsabban és hatékonyabban tud intézkedni, mint egy demokrácia. Sajnos nálunk a demokrácia liberális fölfogása terjed: minden megengedett, amit a törvény nem tilt. Amiből az következik, hogy nem választják el élesen a jót a rossztól.

HVG: Pedig egyre többen tesznek rá kísérletet, még mindig népszerűek a kisegyházak, vallási kisközösségek. Szép számmal találni olyan vallási csoportokat, amelyek meg tudják szólítani azokat az embereket, akiknek eszébe sem jutna egy templomba belépni. A katolikus egyház fel tudja, fel akarja venni az új idők ritmusát?

P. L.: Az egyház is igyekszik megszólítani az embereket, de ehhez az is kell, hogy odafigyeljen valaki. Tavaly Budapesten nagyvárosmissziót tartottunk, híveink mindenkit megszólítottak, de az elfogadást nem lehet kikényszeríteni, mindig kettőn áll a vásár. Sajnos a mai átlagember csak arra figyel oda, ha pénzt kaphat. Hozzátenném, nem pesszimista, inkább realista vagyok.

HVG: Még katolikus hívek is úgy érzik néha, az egyház lemaradásban van, és nehezen tart lépést a modern korral. Ennek jeleként értékelik sokan, hogy Róma mind a mai napig ragaszkodik ahhoz, hogy minden keresztény egyház fogadja el a pápai tekintélyt.

P. L.: A pápa feladata, hogy az egyház egységét szolgálja. A pápai primátus, a pápai irányítás elfogadása az egyház lényegi része. Az ökumenét éppenhogy az akadályozza, hogy mások nem fogadják ezt el - például az ortodox egyházak emberi okokból szakadtak el a pápa személyétől. A katolikus egyház semmiben sincs lemaradásban: magyarul is megjelent nemrégiben az egyház szociális tanításának a kivonata, ami pozitív, erkölcsi alapon szól hozzá a társadalmi kérdésekhez. Az egyháznak nincs hatalma, akiknek viszont hatalmuk van, azok nem hallgatnak az egyházra.

HVG: A római pápát elfogadó görög katolikus papok, de az ortodox és protestáns lelkipásztorok is élhetnek házasságban. A katolikus egyházban is hallani ilyen igényeket. Eljöhet még az az idő, hogy nős katolikus papok szolgálnak Magyarországon?

P. L.: Nem kizárt, mert a cölibátus csupán egyházi törvény, amit a törvényhozó megváltoztathat. A keleti szertartásúaknál nős férfiakat pappá szentelhetnek, de a felszentelt pap már nem nősülhet, még akkor sem, ha időközben megözvegyül. Volt idő, amikor a katolikus papok is nősültek, a nép akkor azt mondta, hogy ez nagyon helyes, végül is ők is emberből vannak. Telt-múlt az idő, s azt mondták a hívek: jobb volt a másik, cölibátusos rendszer. Nehéz okosnak lenni.

HVG: Az anglikán egyházban másfél évtizede nőket is pappá szentelnek, már női püspökük is van. Látva a paphiányt a katolikus egyházban, ördögtől való gondolat lenne nőket is pappá szentelni?

P. L.: A férfi papság alapvető tanításbeli kérdés, amihez a katolikus egyház ragaszkodik. Tehát ebben nincs változás, és nem is lesz. Ami a paphiányt illeti, a szülők egyre kevésbé törődnek a gyerekek vallásos nevelésével. Látva ezt a tendenciát, kisebbfajta csoda, hogy még így is nem kevesen jelentkeznek a papi szolgálatra. Hozzászoktunk ahhoz, hogy statisztikákat mondjunk, mintha háttérbeli, lelki légköri változás nem is lenne.

HVG: Az USA-ban több egyházban nemcsak nőket, hanem nyíltan homoszexuális férfiakat is pappá, püspökké szentelnek. Ez nem orvosolhatná a katolikus egyházban a paphiány gondját?

P. L.: A Római levélben Szent Pál megmondja a véleményét a homoszexuálisokról - és az nem igazán pozitív. Többet nem kell hozzáfűznöm.

HVG: Nemrég melegfelvonulás volt Budapest utcáin, és homofób emberek megtámadták a vonulókat. A katolikus egyháznak ilyenkor nem kellene állást foglalnia?

P. L.: Miért? Talán az egyház tagjai verekedtek? Ha nem, akkor az egyház nem tud mit csinálni. Az egyház csak a saját tagjaihoz tud szólni.

HVG: Időnként világi, az egyházi zsargon szerint jóakaratú emberekhez, sőt politikusokhoz is szokott szólni...

P. L.: Szerintem a rendbontó verekedők nem jóakaratú emberek.

HVG: Akkor másképp fogalmazok: a sajtóban nemritkán súlyos, elítélő egyházi nyilatkozatokat olvasni a homoszexuálisokkal és a homoszexualitással kapcsolatban. Ritkábbnak tűnnek azok a megnyilatkozások, amelyek az - akár a nemi - kisebbséggel szembeni erőszakot ítélnék el. Nem lenne az egyház feladata ez is?

P. L.: Tudomásom szerint az erőszak elítélése nagyon sokszor szerepel a pápai megnyilatkozásokban. Itt ön egy konkrét esetre utal, ami önmagában véve furcsa szituáció, ráadásul egyházon kívüli dologról van szó. Először is nem éppen okos dolog a rendőrség részéről megengedni, hogy ellentétes csoportok vonuljanak föl ugyanazon a helyen. Másrészt szerintem a homoszexuális felvonulás önmagában is provokáció. Most akkor őket igazolja az egyház? Ez egy olyan helyzet, amihez nem lehet jól hozzászólni. A kisebbségek és a nemzetiségek védelme, a megbékélés viszont az egyházban jól működő dolog: nemrégiben Esztergomban magyar és szlovák püspökök közösen aláírtunk egy nyilatkozatot, amelyben kimondjuk, hogy bocsánatot kérünk és megbocsátunk egymásnak. A népek közötti egyetértésre pedig szép példa, hogy Rómában mindenfajta nemzetiség megtalálható, még fekete bőrű bíboros is.

HVG: Ferences szerzetesként hogyan látja, személyesen mennyiben tudta az alázatot és a szegénységet középpontba állító Szent Ferenc-i eszményt képviselni?

P. L.: Erre a kérdésre nem illő nekem válaszolni, bár mindig igyekeztem az elvet a gyakorlatban is megvalósítani. Például sokszor ajánlottak fel kitüntetéseket, ezek közül egyet sem fogadtam el.

HVG: Horn Gyulát 1994-ben meglátogatta a kórházban, s nyilatkozataiban többször óvott attól, hogy egy-egy politikai párt mellett köteleződjön el a katolikus egyház. Érte emiatt feddés a püspöktársak részéről, akik időnként markánsan kiállnak a jobboldali pártok mellett?

P. L.: Amíg szolgálatban voltam, mindig meglátásom és meggyőződésem szerint cselekedtem. Egyébként nem gondolom, hogy az egyház tanításait bármelyik párt tökéletesen képviselné, az igazi jót nem lehet sehol sem megtalálni az életben, de a közéletben sem.

HVG: Képes volt megbocsátani mindazoknak, akik valaha ártottak önnek?

P. L.: Különösebb ilyen bántalmakról nem tudok.