Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A befektetési szakértő szerint a Donald Trump vámháborúja okozta bizonytalanság egy csapásra oda vezetett, hogy az Egyesült Államok immár egy fejlődő ország gazdaságaként működik: tőkemenekítés kezdődött, amit a jó hírek ugyan megállítanak, de aztán újraindul, és általában tovább tart, mint gondolnánk.
Válság idején a tőke jellemzően a biztonságos, stabil országokba menekül, de most úgy tűnik, ezek között nincs ott az USA. Most éppen azt látjuk, mint amit bármely fejlődő piaci válságnál: gyengül az ország devizája, emelkednek a kötvényhozamok, esnek a részvények.
Az elmúlt 30 évben ilyet az USA-ban nem láttam még, de láttam számos latin-amerikai, dél-kelet-ázsiai országnál, vagy akár Magyarország esetén is (1998-ban, 2008-2009-ben vagy 2011-2012-ben)
– állapította meg a friss vámháborús-tőzsdei eseményekről Zsiday Viktor befektetési szakértő.
Hozzátette: mindez akkor szokott történni, hogyha az adott országba, annak eszközeibe, gazdaságpolitikájába és/vagy politikai vezetésébe vetett hit meginog. Ilyenkor a befektetők mind egyszerre menekülnek a hirtelen bizonytalanná vált régióból/országból, és minden eszközüktől gyorsan szabadulnak.
Az pedig, hogy ez egyáltalán megeshet a világ legnagyobb gazdasági/pénzügyi/katonai hatalmával elképesztő.
Hatalmas gazdaságpolitikai tévedés, ki nem kényszerített hiba az, amit Donald Trump csinál(t).
– fogalmazott a közgazdász.
A vámháború önmagában is tévedés, pláne az egész világ ellen, de levezénylésének teljesen kiszámíthatatlan módja nemcsak azt garantálta, hogy ellene forduljon a világ Egyesült Államokon kívüli közvéleménye, de teljes bizonytalanságba sodorta a gazdaság összes szereplőjét is, aminek jó eséllyel minimum lassulás vagy akár recesszió lehet a következménye.
Bár úgy tűnik, meggyőzték arról, hogy mennyire kártékony, amit tett, és elegendő a valódi gazdasági ellenségre, Kínára koncentrálni, a kár már megtörtént: az USA-ba vetett bizalom megingott.
Nem tudom meddig tarthat ez a tőkemenekítési folyamat, fejlődő piacok esetén hullámokban szokott jönni, a jó hírek megállítják, de aztán újraindul és általában tovább tart, mint gondolnánk
– véli az alapkezelő.
Ez ám a szerepcsere: Argentína egy-két éve úgy viselkedik, mintha egy überfegyelmezett germán jegybankár irányítaná, az USA pedig úgy, mint régen Argentína. A gazdaságpolitikában bármit meg lehet csinálni (ezt sok fejlődő piaci válságon nevelkedve megtanultam), viszont minden tettnek van következménye – írta Zsiday Viktor.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Két hete mlg 50 napos határidőt szabott Moszkvának a tűzszünet elérésére.
Hivatalosan közös megegyezéssel távozik Sárváry István, aki 2016-ban állt a cég élére.