Minden átalakulás első lépése annak felmérése, hogyan érzékeljük a világban betöltött szerepünket és felelősségünket. Ez az alap, amelytől minden változás függ. Kutatóként naponta lenyűgöz bennünket, mekkora hatásuk lehet az egyéni megoldásoknak, különösen, ha ezek a megoldások az élelmiszer elkészítéséhez és fogyasztásához egyaránt kapcsolódnak. Választásaink mind a táplálkozásban, mind az élelmiszerek gyártásában a globális felmelegedés legfontosabb okozói és egyben gyógymódjai, és ugyanolyan jelentősen befolyásolják az éghajlatunkat, mint az energetikai tényezők. Az egyén felelőssége és lehetőségei itt még nem érnek véget: otthonunk kialakítása, utazási módjaink, vásárlási szokásaink és még sok más, mindennapi tevékenység szintén ide tartozik.

hvgkonyvek.hu

Ha azonban az egyéni szerepvállalást túlzottan hangsúlyozzuk, az embereket megbéníthatja a személyes felelősség érzete és a rájuk váró feladat súlya. Per Espen Stoknes norvég pszichológus és közgazdász leírta, hogyan reagálnak az emberek arra, ha csak úgy záporoznak rájuk a globális felmelegedésről szóló, világvégével riogató tudományos információk: a bűntudattal kevert félelem megjelenése passzivitáshoz, apátiához és tagadáshoz vezet.

A valódi hatékonysághoz olyan párbeszédre van szükségünk, amely a lehetőségeket vázolja fel, nem pedig a vesztünket ismételgeti vég nélkül. Ennek a párbeszédnek túl kell mutatnia az egyénen, mert minden olyan eszme, amely szerint elszigetelt egyénekként létezünk, csupán mítosz. Mindannyian bonyolult, szövevényes társadalmi szerkezetek és kultúrák egymáshoz kapcsolódó részei vagyunk.

Egyéni szintről indulva, de mozgalmakban

Kétségkívül senki sem tett annyit azért, hogy a klímaváltozást megismertesse a világgal, mint Bill McKibben. Ő írta és jelentette meg 1989-ben a klímaváltozásra figyelmeztető népszerű könyvet The End of Nature (A természet vége) címmel. McKibben maga az ideális aktivista: rendszeresen tart előadásokat, utazik, ír, rendezvényeket szervez – az ő példája bizonyítja, hogy egyetlen ember is mennyi mindent érhet el. Joggal inthetne bennünket, hogy egyénileg tegyünk többet, kövessük a példáját, és valósítsuk meg a globális felmelegedés visszafordításához szükséges változásokat. De ő nem ezt teszi.

Meglátása szerint a gond az egyes szám első személlyel van. Egyéni szinten nem akadályozhatjuk meg, hogy a korrupt pálmaolajcégek felperzseljék az indonéziai esőerdőket, nem vethetünk véget az ausztráliai Nagy-korallzátony kifakulásának és elhalásának. Nem előzhetjük meg az óceánok elsavasodását, nem szabhatunk gátat a vágyakat és anyagiasságot felkorbácsoló reklámok áradatának. Nem állíthatjuk le a fosszilis forrásokkal energiát termelő vállalatoknak juttatott busás támogatásokat, és nem tehetünk semmit a névtelen, gazdag mecénások ellen, akik szántszándékkal befeketítik a klímatudományt.

Egyéni szinten viszont létrehozhatunk mozgalmakat. McKibben így fogalmaz:

„A mozgalmak az emberek 5–10 százalékából döntő tényezőt faragnak – mert olyan világban, ahol az apátia uralkodik, 5 vagy 10 százalék hatalmas szám.”

A mozgalmak megváltoztatják a gondolkodásmódot, és fejlettebb társadalmi normákat alakítanak ki. Ami régen elfogadottnak számított, és amit normálisnak tartottak, elképzelhetetlenné válik. Ami kiközösítés vagy nevetség tárgya volt, elismerik és tisztelik. Amit elnyomtak, alapelvvé válik.

Az Egyesült Államokat arra a feltevésre alapították, hogy vannak maguktól értetődő igazságok, és az egyik ilyen, ki nem mondott igazság az, hogy csak egyetlen otthonunk van. Ha itt akarunk maradni, össze kell fognunk. Ehhez egy emberként kell cselekednünk, így a mozgalom megállíthatatlan és rettenthetetlen lesz. A mozgalmak kézzel és lábbal, szívvel és hanggal rendelkező álmok.

A helyreállítás igenis profitképes

A világban felhalmozódott problémák költsége ma már meghaladja a megoldások költségét. Másképp fogalmazva: a helyreállító-megújító megoldások bevezetésével elérhető profit nagyobb, mint a probléma okozásával és a szokott ügymenet folytatásával megszerezhető anyagi haszon.

Például a gazdálkodás legjövedelmezőbb és leghatékonyabb módszere a talajmegújító mezőgazdaság. Az Egyesült Államok villamosenergia-termelését tekintve 2016-ban a napenergiaipar már több embert foglalkoztatott, mint a gáz-, szén- és olajipar együttvéve. A helyreállítás-megújítás több munkahelyet hoz létre, mint a kiszipolyozás. Könnyedén lehetne olyan gazdaságunk, amely a jövő gyógyításán, nem pedig a tönkretételén alapul.

Rossz nézni, ahogyan ökoszisztémáink egyre nagyobb sebességgel mennek tönkre, tanúi lenni annak, ahogy a civilizált viselkedés helyét világszerte átveszi a pártoskodás, az ideológa és a háborúskodás. A dolgunk nem az, hogy az egyik vagy a másik oldalra álljunk, hanem hogy felismerjük, a mi szerepünk nem más, mint hogy bolygónk gondviselőivé váljunk. Nincs más választásunk: vagy összefogunk, és szembenézünk a globális felmelegedéssel, vagy a civilizációnk nagy valószínűséggel eltűnik.

A klímamegoldások kulcsa

Az összefogáshoz tisztában kell lennünk azzal, hol a helyünk. De nem a hierarchiában, hanem biológiai és kulturális értelemben, és a kezünkbe kell vennünk a saját sorsunk irányítását. Elárasztottak minket a háború metaforáival, így amikor azt halljuk, védelem, támadásra gondolunk, ám a világot csak egyesült erővel, egymás meghallgatásával, közös munkával védhetjük meg. A klímamegoldások kulcsa a közösségben, az együttműködésben, az összmunkában rejlik.

A tudomány úgy tartja, gyakorlatilag minden gyerek altruista viselkedést mutat, már az előtt, hogy beszélni tudna. Mint kiderült, velünk születik, mélyen gyökerezik bennünk az igény, hogy mások jóllétével törődjünk. Attól váltunk emberré, hogy összefogtunk és segítettük egymást. Ez ma is igaz. A globális felmelegedés visszafordításához arra van szükség, hogy ráeszméljünk, kik is vagyunk valójában.

Paul Hawken Visszafordítható című könyvét itt rendelheti meg kedvezménnyel.