Nyitott víziók
Az utóbbi pár évben több, Debrecenhez kötődő grafikusnak nyílt helyben tárlata, így például László Ákosnak és Szilágyi Imrének. De a reformáció 500. évfordulóját is grafikai pályázattal és csoportos kiállítással ünnepelte a város.
A B24 Galériában most nyíló Nyitott víziók kétszeresen is lokális kötődésű, hiszen az alkotó Ráskai Szabolcson kívül ugyancsak debreceni születésű a kurátor, Iberhalt Zsuzsa, aki például a Chiharu Shiota-kiállítás és más szentendrei blockbusterek létrejöttében működött közre. A mostani anyag nem szalagcímekre vadászik, noha könnyed humora és az ebbe burkolt, időtálló vitatémák erre is alkalmassá tennék.
Ráskai munkássága igazolja a közhely igazságát: a játék ontológiai komolyságát. Már 2006-os diplomamunkájával, az Apollinaire menüje című sorozattal elnyerte a MAOE díját. Ennek darabjai ételköltemények ábrázolásai voltak, s már magukon viselték Ráskai stílusának fő elemeit, a dadaizmust súroló, spontán asszociációkat, az egyszerű és egzotikus motívumok házasítását, amelyek képrejtvénynek beillő kompozíciókat eredményeznek s átütő alkotói magabiztossággal rendeződnek e plakatív képi világba.
Mivel előszeretettel vegyít tradicionális grafikai eljárásokat és stílusokat, akár a giccs vádjával is illethetnénk. Ráskai azonban mindig vissza tud táncolni a szakadék széléről, ösztönösen adagolva a még hasznos mennyiséget a leíró jellegű és dramatikus részletekből olyannyira, hogy néha úgy érezzük, grafikája a napjainkban még mindig – köztudottan – slamasztikában lévő festészetnek szinte a fejére nő. A kortárs grafikában gyakran műfaji sajátosságnak nézett kompozíciós redundancia itt inverzébe csap át. Pipettával adagolt, esszenciális töménységű látvány összpontosul kis méretű képein. Középméretű ceruzarajzain – amelyekből a Nyitott víziók koncepciója sajnos nem enged látnunk – szintén a leggyötrőbb lelki nyomorúságok válogatott repertoárja tárul fel egy-egy magányos, szenvedő, mégis komikus alak groteszk ábrázolásában.
Nem egy képzőművész oly mértékű messiástudat édesbús terhét cipeli, amelytől az ecsetet is alig emelhetni. Ráskai viszont láthatóan a művészmesterség platóni megközelítésének híve. Szókratész tanításainak szorgalmas lejegyzője démiurgosz-elméletével nagy hatást gyakorolt a későbbi keresztény vallásfilozófusok impozáns sorára, köztük Órigenészre és Szent Ágostonra. Ezért a platóni művészattitűd mentén talán nem teljesen meddő képzettársítás Ráskai kiállításában a mértékletesség sarkalatos erényét felismerni. Annyit markol, amennyit fogni tud – azzal együtt, hogy a rajzosság mibenlétét, alkalmazhatóságának határait három dimenzióba transzponálva is vizsgálja.
Az erre a kiállításra készült, Ego-balansz című installáció a művész fejét kaptafául vevő papírfejek egymásra halmozott, légies tömege. Bár a cím más értelmezést sugalmaz, a szemlélőre azonnal rátelepszik az érzet, hogy a fejkupac nem más, mint aposztrofált gyehenna. Ha tartós anyagból készült volna, megállná a helyét bármely, holokauszt-emlékműre kiírt pályázaton. Az eredetileg szándékolt, általános önvizsgálati kérdéseknek teret adó alkotás – e puritán, egyetlen kézmozdulattal elpusztítható építmény – végső soron a tágan értelmezett grafika egy lehetséges utolsó, evolúciós állomásának tekinthető. De a fent említett Szent Ágoston grandiózus fohásza, a Vallomások egyik passzusa is segítségünkre lehet e mű maradéktalan feldolgozásában. Az egyes fordítások ugyan más-más szavakkal ragadják meg, de gyakran „váza-hasonlatként” hivatkozunk Ágoston töprengésére a világnak, a dolgoknak, a léleknek Istenhez való viszonyáról. Vajon ezek tartóedényül szolgálnak-e Istennek, és befogadják-e őt, vagy ellenkezőleg, Isten az, aki összetartja a világ jelenségeit? És ha igen, milyen mértékben van bennük jelen: egészen vagy részekként? Ez a dilemma emlékeztet Ráskainak a vonalhoz fűződő viszonyára, amelyet az Ego-balanszban is megfogalmaz. Hogyan függ össze a papírszalag által megtestesített vonal, és az a forma, amelyet leír? Melyik konstituálja a másikat? Hiszen a felvett forma nélkül a papírszalagnak nincs grafikai minősége (vagy csak csekély).
De szerencsére nem egyenesen a bölcsészettudományok magaslataiba kormányoz minket a Nyitott víziók. Ahogy a norvég futballista Gunnar Solskjaer beceneve, sejthető okokból, a „babaarcú orgyilkos” volt, Ráskai is orvul támad. Munkái először megmosolyogtatnak, nem látszanak másnak, mint egy sor képi bon mot-nak, aztán feltűnik agyafúrt felépítésük, s végül egyetlen képen annyit gondolkodunk, mint másutt esetleg az összes kiállított művön együttvéve sem. Megérdemli, hogy Debrecenig menjünk érte. (Megtekinthető október 27-ig.)
Kozák Zsuzska
Megjelent a Műértő 2018 szeptemberi számában
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
