szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Péntektől az egész országba beül a hidegpárna, ebben a meteorológiai helyzetben jelentősen emelkedni fog a légszennyezettség. Előreláthatólag több településen is a szmogriadó küszöbértékeit is elérő, illetve meghaladó koncentrációkra kell felkészülni.

Csütörtökön hazánk nagy része fölött már bezáródott a felhőtakaró, egyedül a délnyugati megyékben élők élvezhették még hosszabb ideig a napsugarak jótékony hatását. Az idő előrehaladtával azonban ezeken a tájakon is egyre nagyobb területen képződik alacsony szintű rétegfelhőzet, így péntektől gyakorlatilag az egész országba beül a hidegpárna.

A jövő hét közepéig ebben az időjárási helyzetben nem is látszik érdemi változás, az ország nagy részén szürke, hideg, elsősorban a magasabban fekvő tájakon tartósan párás, ködös téli napokra kell felkészülnünk, csupán a hideg légpárna szintje fölé emelkedő magasabb hegycsúcsainkon számíthatunk napsütésre, kellemesebb hőmérsékletekre. Éjszakánként a legtöbb helyen fagyni fog, míg napközben többnyire kevéssel fagypont fölötti értékek lesznek jellemzők.

Ebben a meteorológiai helyzetben jelentősen emelkedni fog a légszennyezettség, a szálló por koncentrációja csütörtökön például már több városban is meghaladta az egészségügyi határértéket, legnagyobb mértékben a Sajó völgyében. A szálló por mind rövid-, mind hosszútávon káros, elsősorban a légző- és keringési rendszert érinti és károsítja.

A következő napokban tovább romlik a helyzet, előreláthatólag több településen is a szmogriadó küszöbértékeit is elérő, illetve meghaladó koncentrációkra kell felkészülni, ráadásul a legfrissebb előrejelzések szerint a szmoghelyzet akár egy hétig is elhúzódhat.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Akár két új szabadstrand is nyílhat idén nyáron a Duna budapesti szakaszán

Akár két új szabadstrand is nyílhat idén nyáron a Duna budapesti szakaszán

Beültünk a legújabb elektromos Skodába, a megújult Enyaqba

Beültünk a legújabb elektromos Skodába, a megújult Enyaqba

Meghan Markle nem bírt magával, és odébb tolt egy kerekesszékes sportolót

Meghan Markle nem bírt magával, és odébb tolt egy kerekesszékes sportolót

Leesik az ember álla, mire képes ez az új videószerkesztő program – videó

Leesik az ember álla, mire képes ez az új videószerkesztő program – videó