Tarifamustra: milliók már a háztervért is
Az építész tarifája sok mindentől függ, a hírnév, a minőség és a megrendelő igénye egyaránt számít. A legfontosabb áralakító tényező a szakmai elismertség: amíg a neves építészek elkérik és el is kérhetik a kamarai díjszámítás szerinti tervezési díjat, addig a kevésbé ismert cégek ennek csak töredékét tehetik zsebre.
A kamarai díjszabás a bekerülési összegből, azaz megvalósítási árból származtatja a tervezési díjat. Ennek összege százalékosan csökken, tízmillió forinttól tízmilliárd forintos bekerülési összegig. A komplett tervezési díj felső határ a 10 százalék, az alsó pedig 4,5 százalék. Csak az egyszerűség kedvéért: teljes tervezési szolgáltatásnál egy tízmilliós ház esetében elvileg egymillió forint is ütheti a tervezők markát. Erre azonban nem nagyon van példa.
Miért mennyit fizetünk?
Az építésznek fizetendő díj több részből tevődik össze: míg az építészeti díj csak a tervezést foglalja magába,
A tervezési díj is több részre bontható: ha csak előkészítő vázlattervet kérünk, a tervezési díj 15 százalékát (a tízmilliós ház esetében 82 ezer forintot) kell kifizetnünk, ha viszont engedélyezési tervet is kérünk , már 30 százalékot (a tízmilliós háznál 165 ezer forint) kell lerónunk. Ha kiviteli tervre is szükségünk van, az összeg 55 százalékát (a tízmilliós háznál 302 ezer forint) kell kifizetnünk. A tervezésnél már a dokumentációhoz kapcsolódó költségek, fénymásolási és nyomtatási díjak is tízezer forintos nagyságrendben mozognak − a kalkulált árakban természetesen ezek költségek is benne foglaltnak.
Tízszeres szórás az árakban
Ha azt vesszük, hogy egy 100 négyzetméteres, kétszintes családi házat hozzávetőlegesen 30 millió forintból lehet kihozni, akkor a teljes tervezési díj 3 millió forint lenne. Ehhez képest 1−1,2 millió forintnál többet nem lehet elkérni a tervekért. A kamarai ajánlásban szereplő összegeket csak a neves építészek tehetik zsebre. Az átlagos, mindössze néhány építésszel dolgozó irodák ennél jóval olcsóbban, a kamarai díjszabás 30−40 százalékáért dolgoznak. Olyan iroda is van, aki 6−700 ezer forintért vállalja a tervezést, igencsak silány minőségben.
Csak hogy az árkülönbségeket éreztessük: ugyanaz a megrendelő 290 négyzetméteres házára ötmillió forintos tervezési díjat kapott egy neves építészirodától. Ez az ár már meghaladja a kamara által javasoltat, de ahogy a példa mutatja, ilyen is előfordul. Ugyanerre a tervezésre egy másik iroda 450 ezer forintos tervezési ajánlatot adott. Ez a szakemberek szerint még lehet reális, ebbe az árba még belefér a tisztességes munka. Ehhez képest 290 ezer forintos ajánlat is érkezett, ami irreálisan alacsony. Ennél az árkategóriánál számítani kell arra, hogy a szerkezeti megoldások nincsenek rendesen kidolgozva, és akár a terv is hibás lehet. Az ötmilliós tervezési ár sem jelent feltétlenül garanciát: ebbe általában 3D-s prezentáció és videó is beletartozik, ami önmagában persze nem jelenti azt, hogy a tervek is annyival jobbak, mint amennyivel drágábbak az átlagosnál.
Instant tervek
Olyan építésziroda is akad, amely típustervek alapján dolgozik. Ilyenkor csak adaptálási díjat kell fizetni, ami nagyjából fele a tervezési díjnak. Ebben az esetben szinte csak a helyszínrajzot kell módosítani, a többi lapot gyakorlatilag elegendő lefénymásolni. Talajmechanikai vizsgálatokat sem feltétlenül kell végezni, bár van, amikor ezt az önkormányzat külön előírja. Egy ilyen vizsgálat díja 100−150 ezer forint között alakul. Szükség lehet geodéziai vizsgálatra is, amely újabb 100−120 ezer forintos költséget jelent. Ezek díját csak a komplex mérnöki szolgáltatás tartalmazza , ha csak tervezést rendelünk, vagy a tervet adaptáljuk, ezeket külön ki kell fizetnünk .
Sokszor drágább az átalakítás
A bővítésnél, leválasztásnál szintén a bekerülési költség összege szabja meg a tervezési díj nagyságát, ami elvileg 10 százaléktól indul , és fokozatosan csökken. A bekerülési költséget az ún. „piros könyvből” nézik ki, amely az előző év megvalósult projektjeinek árait tartalmazza − ebből számítják a négyzetméterre bontott építési költséget. Persze ez sem szentírás, az irodák ezt az összeget tovább súlyozzák. A tetőtérbeépítés például sokszor többe kerül, mint egy új épület tervezése, mert nem csak tervezni kell, hanem föl is kell mérni az épületet. Ennek ellenére nem lehet ezért magasabb összeget elkérni érte, mint egy szimpla tervezésért. A kisebb irodák ezt is a kamarai díj 30−40 százalékáért, azaz a bekerülési költség 3−4 százalékáért vállalják.