„Eldöntöttem, hogy nem fogadok el tőle sem ételt, sem italt” – Barak Dávid arról, milyen volt az ipolysági méregkeverőnek tartott Gyönyör Teréz konyhájában

Amikor két hónapja megjelent a Halálgyönyör, azt írtad, hogy „a nő, akiről ez a könyv szól, rosszabb, mint a maffia”. Aki olvasta a dunaszerdahelyi maffiáról szóló előző két könyvedet, a Rossz vért és az Elásott igazságot, az erre a kijelentésre valószínűleg felhúzza a szemöldökét, hiszen a maffiakötetekben a lehető legvéresebb gyilkosságokról, mészárlásokról, kíméletlen kivégzésekről írtál. Hogyan lehet még annál is rosszabb?

Ugyan gyilkosságsorozatról van szó, és egy tipikus női sorozatgyilkos alakja rajzolódik ki, de Gyönyör Teréz a vád szerint nem olyan eszközöket használt a feltételezett sértettjei és károsultjai ellen, mint a maffia, hanem alattomosan, titokban támadta, mérgezte meg őket. Amikor a maffia végezni akar veled, azt általában tudod előre, számíthatsz rá, vannak előre utaló jelek. Itt ilyesmi nem volt. A vádlott kereste a károsultak közelségét, a bizalmukba férkőzött, és a vádak szerint alattomosan támadott. Ennek alapján gondolom, hogy ez a módszer még a maffia által használtaknál is alattomosabb lehet.

Azt írod, sorozatgyilkosság, amiről a szakirodalom szerint három vagy több gyilkosság után beszélhetünk, ún. érzelmi lenyugvási időszakkal a gyilkosságok között. Gyönyör Terézt azonban „csak” emberölési kísérletekért ítélték el, mert mindegyik sértett életben maradt.

A törvény ugyanolyan szigorúan bünteti a gyilkossági kísérleteket, mint ha a gyilkosság meg is történt volna. Az ilyen vádlottak általában ugyanolyan büntetésre számíthatnak, mint ha be is végezték volna a tettüket. Az, hogy Gyönyör Teréz áldozatai nem haltak meg, nem rajta múlt, hiszen ezek a kísérletek legalább két hullámban, 2015 februárjában és áprilisában történtek, és miután az első támadásokat a sértettek túlélték, két hónap múlva újra megpróbálta megölni őket. Ennek alapján szerintem gyilkosnak is lehet nevezni őt. Ha valaki például megpróbálja ellopni a telefonodat, de te megakadályozod ebben, attól ő még tolvaj, hiszen eldöntötte, hogy megfoszt a saját vagyontárgyadtól. A dolog másik része, ami

hivatalosan ugyan valószínűleg sosem lesz alátámasztva, az, hogy még további nyolc áldozat lehet, akik közül már majdnem mind életüket vesztették.

Az ő esetükben a körülmények leggyakrabban arra utaltak, hogy azután kerültek kórházba vagy haláloztak el, hogy Gyönyör Teréz megfosztotta őket az ingatlanjuktól vagy a pénzüktől.

Barak Dávid

Barak Dávid

A sorozatgyilkosságok ritkák, a női elkövetők pedig még inkább. A mérgezéses módszer nők körében azonban gyakori, ilyen szempontból valamennyire tipikusnak mondható Gyönyör Teréz ügye. Mi teszi mégis egyedivé?

Egyrészről az, hogy közismert, a saját közösségében megbecsült személyről beszélünk. Én magát a mérgezést is rendkívüli módszernek tartom, mert ilyen gyilkosságokkal vagy kísérletekkel nagyon ritkán találkoznak a hatóságok. Ami pedig a hátborzongató az egészben, hogy ha a vádak igaznak bizonyulnak, Gyönyör Teréz több alkalommal, szánt szándékkal, lesből nézte végig, hogy a megmérgezettek életveszélyes állapotba kerülnek.

Mintha gyönyörködött volna bennük, vagy végig akarta volna nézni a szenvedésüket.

Ettől még drámaibb az egész ügy. Azt is figyelembe kell venni, hogy nyugdíjasként követhette el a bűncselekményeket, illetve az is érdekes szála az ügynek, hogy a pénzügyi csalásaiért elenyésző büntetést kaphatott volna ahhoz képest, mint ami a gyilkossági kísérletekért fenyegeti őt. Túl nagy rizikót vállalt, és ez is arról tanúskodik, hogy úgy gondolta, ezt megengedheti. Talán érinthetetlennek és sérthetetlennek tartotta magát.

Viszonylag ritka, hogy valaki egy feltételezett sorozatgyilkos konyhájában üldögéljen és beszélgessen az illetővel. Hogyan emlékszel vissza az első találkozásodra Gyönyör Terézzel?

Félelem nem volt bennem, bár utólag belegondolva talán elbagatellizáltam magamban ezt a dolgot. Akkor ugye már megszületett ellene az elsőfokú ítélet, ami 25 év fegyház volt. Engem inkább az hajtott, hogy rendkívüli alkalmam nyílt arra, hogy egy sorozatgyilkosság feltételezett elkövetőjével beszélgessek, aki ráadásul szokatlan módon szabadlábon van. Ami a biztonságot illeti, azt egyszerűen kezeltem,

eldöntöttem, hogy nem fogadok el tőle sem ételt, sem italt.

A rizikómenedzsment szempontjából pedig azt gondoltam, hogy ha első fokon már elítélték, és szabadlábon van, akkor csak nem követ el további bűncselekményt, vagyis nem veszélyes rám nézve, hiszen meg akarja úszni a büntetést.

Számomra a legmegdöbbentőbb része a könyvnek, amikor Panniék esetéről írsz. Ezt a szálat ráadásul részben „saját” nyomozásod keretein belül vitted végig.

Ebben a fejezetben egy háromtagú család Gyönyör Terézzel folytatott viszonyát és tranzakcióit dolgozom fel. Egy idős, hatvan év feletti tagokból álló családról van szó, és az az érdekesség, hogy a legfiatalabbat még sikerült kihallgatnia a rendőrségnek, de ketten már meghaltak, amikor az eljárás zajlott. A rendszerváltás után viszonylag jómódban éltek, miután sikeresen visszaszerezték a vagyonukat, ami azt jelenti, hogy nagy mennyiségű termőfölddel és ingatlannal rendelkeztek. Földjeiket aztán eladták, így nagyobb mennyiségű készpénzük volt. Ezen kívül volt négy házuk, amelyek közül az egyiket Gyönyör Teréz nevére írattak, a másik hármat pedig ő értékesítette hivatalos megbízások alapján úgy, hogy a vételár mindig az ő bankszámlájára került. Ezekből a pénzekből a család egy centet sem látott, ráadásul minden tranzakció után valami gyanús dolog történt velük. Röviden összefoglalva, ezt a három idős embert Gyönyör Teréz bizonyíthatóan kisemmizte, ami együtt járt az egészségügyi állapotuk leépülésével is.

Volt-e olyan pont ebben a rendőrségi és orvosi hibákkal tarkított, a szlovák szociális hálóról sem éppen ideális képet mutató és még mindig nyitott rémtörténetben, ahol végzetes szakmai mulasztás történt?

Kezdjük akkor a nullpontról, onnan, hogy sikerült bebiztosítani egy bizonyítékot, egy atropint tartalmazó kávét, csak hát sajnos ezt nem a hatóságok, hanem a károsultak egyike tette, miután rájött arra, hogy Teréz valószínűleg meg akarta mérgezni. Ezt az anyagot szakértői vizsgálatra küldték, és bár az állami szakértői intézet meg tudta állapítani, hogy a kávéban atropin van, arra már nem voltak megfelelő műszereik, hogy mennyi és milyen forrásból. A mintát ráadásul a vizsgálat során „elhasználták”.

A legnagyobb hiba a büntetőeljárásban az volt, hogy kezdettől fogva könnyű testi sértések ügyében folyt a vizsgálat. A sértettek pedig hiába kérték, hogy legalább súlyos testi sértésnek minősítsék az eseteket, az ügyészség visszautasította a panaszaikat, és kioktatta őket, hogy ebbe nincs beleszólásuk.