Több százezer négyzetméternyi pláza épül a következő években Magyarországon, ennek fele a fővároson kívül. Lássuk az országos kiskereskedelmi kínálatot és az összes új fejlesztést.

Négyesztendei visszaesést követően az üzlethelyiségek és bevásárlóközpontok piacát új beruházások lendítették fel, áll a DTZ ingatlantanácsadó legújabb felmérésében. Több új projekt készült el vagy készül el a közeljövőben Budapesten és a vidéki városokban egyaránt. Miután a bevásárlóközpont-építés virágzása befejeződött 2002-ben a budapesti Árkád bevásárlóközpont megépítésével, a strip mall vált a piac tipikus fejlesztési formájává. Stop.Shopok, Family Centerek és outlet centerek épültek országszerte az új trendnek megfelelően, hogy kielégítsék a növekvő keresletet.

2007 során a bevásárlóközpontok újra vonzóvá váltak a befektetők számára. Többet a közeljövőben építenek meg, néhány pedig már megnyílt, köztük a budapesti Arena Plaza. A high street, azaz „bevásárlóutca” típusú kiskereskedelmi ingatlanok is jellemzőek voltak ebben az évben. A Váci utca és az Andrássy út vonzották az új, magasan pozicionált márkákat és a befektetőket. Utóbbiak régi, patinás épületeket alakítanak át többfunkciós ingatlanokká.

Két új strip mall márka lépett be a magyar piacra, a Park Center és a Market Central több egységet is megnyitott .

A növekvő befektetői tevékenységnek köszönhetően jelenleg 1,4 millió négyzetméter a kiskereskedelmi állomány összterülete, ebből 800 ezer négyzetméter Budapesten és az agglomerációban található. 2007-ben a magyar kínálat körülbelül 310 ezer négyzetméterrel nőtt, aminek 60 százalékát Budapest és agglomerációja adja. Várhatóan 280 ezer négyzetméter kiskereskedelmi egység nyílik meg a fővárosban 2009 végéig.

A növekvő piaci aktivitásnak köszönhetően több új márka jelent meg Magyarországon. A Müller, az Intersport és a Vögele tűnt fel a strip mallok között. A high street szegmensben a Benetton/Sisley, a Byblos, aCalvin Klein, a Lacoste, a Mexx, a PUMA, a S.Oliver és a Tommy Hilfiger nyitott boltot 2007-ben.

Budapesti újdonságok

A következő nagy volumenű fejlesztési projekt az R-Co Ingatlanforgalmazó Zrt. KÖKI Terminál bevásárlóközpontja, a 3-as metró Kőbánya-Kispest megállójánál, közvetlen metró és vasúti összeköttetéssel és 14 buszvonal érintésével. Az 50 ezer négyzetméteres, körülbelül 180 egységet magában foglaló épületegyüttes átadását 2009 végére tervezik. Az ING Csoport 2007 nyarán kezdte el 45 ezer négyzetméteres Buda Skála fejlesztését, a nyitás időpontját 2009 tavaszára időzítve. A modern bevásárlóközpontban 200 kiskereskedelmi egység, és 1,200 földalatti garázs lesz. Az Interspar, a Marks and Spenser, az Inditex Csoport és a Libri már aláírta az előbérleti szerződést.

Jelentős belvárosi projekt a Corvin sétány, amelynek fejlesztője a Futureal. A projekt része a Corvin Atrium, amely egy üvegtetővel fedett, négyszintes sétálóutca lesz 36 ezer négyzetméter bruttó bérbeadható területtel. Az épületet a Klepierre már megvásárolta, átadása 2009 harmadik negyedévre várható. A következő két évben három high street kiskereskedelmi épületegyüttes fog elkészülni. Ezek közül kettő a Vörösmarty téren, már meglévő épületek – a Luxus Áruház és a volt értéktőzsde épülete – újjáépítésével jön létre. Az Orco által az Andrássy úton fejlesztett 3, 500 négyzetméteres Párizsi Nagy Áruházat 2009 első negyedévében adják át.

Vidéki fejlesztések

Nemzetközi és hazai fejlesztők egyre inkább érdeklődnek avidéki városok iránt, bár az itteni lehetőségek korlátozottak a méret szempontjából. 2010-re várhatóan minden legalább 60 ezer lakossal rendelkező városban lesz strip mall és bevásárlóközpont. 2007-ben körülbelül 130 ezer négyzetméter modern, kiskereskedelmi terület – főleg Family Centerek, Park Centerek és Stop.Shopok – került átadásra kis és közepes méretű városokban. Baján, Hódmezővásárhelyen és Sopronban elkészültek a Magnum Csoport által fejlesztett 11 000-12 500 négyzetméter bruttó bérbeadható terület_ Family Centerek. A Center Management Invest öt 6 ezer négyzetméteres kiskereskedelmi parkot épített. A portfoliót nemrég vette meg a Mosaic Property. Az Immoeast befejezte Miskolcon a 8 ezer négyzetméteres Stop.Shop építését. Az Európa Ingatlan Befeketési Alap által fejlesztett 32 ezer négyzetméter-es Vértes Bevásárlóközpontot 2007 tavaszán adták át, amely 60 üzletet és egy Palace Cinemat foglal magába.

Az ECE legújabb bevásárlóközpontja, a Forum Debrecen 2008 _szén fog megnyílni Debrecenben, 28 ezer négyzetméter bruttó bérbe adható területtel. A német fejlesztő egy hasonló méretű bevásárlóközpont megépítését is tervezi Szegeden. Nyíregyházán négyemeletes bevásárlóközpont építési munkálatai kezdődtek meg, amely a belváros sétálóutcájában kapott helyet, és 19 ezer négyzetméter kiskereskedelmi területet kínál majd. A Korzó Bevásárlóközpont 2008 nyarán nyitja meg kapuit. A Wallis Ingatlan Zrt. által a volt egri dohánygyár területén fejlesztett Agria Park 2008 márciusában került átadásra, 21 800 négyzetméter bérbe adható kiskereskedelmi területtel.

Bérleti díjak országszerte

A bérleti díjak függenek a bevásárlóközpont elhelyezkedésétől, az épületen belül a boltok elhelyezésétől, és az egységek nagyságától. A földszinti kiskereskedelmi egységek átlagos négyzetméterenkénti bérleti díjai a Váci utcában 90-120 euró, míg az Andrássy úton 60-100 euro közt vannak .A legsikeresebb bevásárlóközpontokban, például a West End City Centerben a négyzetméterenkénti bérleti díjak 80-100 euró közt mozognak, míg a Mammutban és a budapesti Árkádban ez az érték 40-65 euró. A kevésbé modern bevásárlóközpontokban 20-40 euró köztiek a négyzetméterre vetített bérleti díjak. A vidéki bevásárlóközpontokban a négyzetméterenkénti bérleti díjak 30-40, míg a kiskereskedelmi parkokban 9-14 euro közt mozognak havi szinten

Erős fájdalmai vannak a megkéselt győri tanárnőnek

Erős fájdalmai vannak a megkéselt győri tanárnőnek

Martin Scorsese letarolta a Netflixet

Martin Scorsese letarolta a Netflixet

Eltűnés miatt keresi a rendőrség Bujdosó Krisztofert

Eltűnés miatt keresi a rendőrség Bujdosó Krisztofert

A ma már érthetetlen régi szleng is megújult a beatkorszak szörnylátomásában

A ma már érthetetlen régi szleng is megújult a beatkorszak szörnylátomásában

Bedőlt Vajna Tímea gyémántos cége

Bedőlt Vajna Tímea gyémántos cége

Azért lökött le egy kisfiút a 17 éves fiú a Tate Modern teraszáról, mert be akart kerülni a tévébe

Azért lökött le egy kisfiút a 17 éves fiú a Tate Modern teraszáról, mert be akart kerülni a tévébe