szerző:
ingatlanmenedzser.hu
Tetszett a cikk?

Csütörtökig Devecserben, Kolontáron és Somlóvásárhelyen több mint 120 család kérte a Magyar Igazságügyi Szakértői...

Csütörtökig Devecserben, Kolontáron és Somlóvásárhelyen több mint 120 család kérte a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara szakértőitől ingatlanának újbóli értékbecslését. Egy hete 91-en voltak, akik nem fogadták el a szakértők által az iszapömlésben károsodott házukra megállapított árat.

©

Az iroda munkatársai naponta harminc ingatlant mérnek fel, tíz és húsz között van azoknak a károsultnak a száma, akik a második értékbecslést sem fogadták el. A katasztrófavédelem képviselője azért nem tudott pontos adatokat mondani, mert gyakran előfordul, hogy a tulajdonosok meggondolják magukat. A harmadik értékbecslés elkészítésére a Belügyminisztérium új, független szakértői csoportot jelöl ki - írta a távirati iroda.

A katasztrófavédelem szerint a tulajdonosok közül eddig 72-en új építésű házba költöznének, 60-an használt lakás vásárlása mellett döntöttek. Két károsult család a lakásának helyreállítását kérte, 64-en egyedi elbírálást szeretnének, a központ jogi munkacsoportja folyamatosan egyeztet a károsultakkal.

Az első kártérítési per már elindult

A parancsnokhelyettes elmondta: a hóesés megnehezítette a mentesítési munkálatokat, de a közlekedésben nem okozott fennakadást a csapadék, a közutakat folyamatosan takarítják. Az újjáépítésen 240 szakember dolgozik 180 munkagéppel.

A tározó kiszakadásnál épített körgát erősítését folytatták, a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. területén kijelölt depókba szerdán 660 köbméter iszapos anyagot szállítottak. Az épülő új gát kijelölt nyomvonala mentén a résfal már 750 méter hosszban elkészült. A X-es kazettánál lévő gátszakadás köré épített pernyegátat dolomittal terítik be.

 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!