„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Július-augusztusra már most nyolcvan százalékos foglalási arányt ért el a június végén nyíló, 45 szobás...
Július-augusztusra már most nyolcvan százalékos foglalási arányt ért el a június végén nyíló, 45 szobás badacsonytomaji Bonvino borhotel. A vendégek 70 százaléka magyar, a külföldiek között oroszok is lesznek – közölte lapunkkal Nagy Miklós, az építtető B1237 Kft. ügyvezetője.
A 2007-ben indult projekt kivitelezési szakaszát tavaly tavasszal kezdte a fővállalkozó. A 35 munkahelyet teremtő beruházás elsősorban helyieket foglalkoztat a munkavállalók zöme badacsonyi es tapolcai. Az ügyvezető nem közölt pénzügyi részleteket a beruházásról.
Az ügyvezető beszámolója szerint a Káli medencét, Badacsonyt és a tágabb környezetet is szeretnék bemutatni a vendégeknek. Folytatni fogják az együttműködést a borturizmusban érintett különféle szervezetekkel, egyesületekkel, ezen kívül természetesen a környék pincészeteivel. Nagy Miklós úgy látja, a beruházás nem túlméretezett, sőt újabb, hasonló beruházásoknak helye van a környéken, mert a minősegi szállás kínálat még nem megfelelő, s ha azok megvalósulnak, akkor sajátjával együtt egymást erősíthetik.
Reagálva több sajtótermékben, így az Ingatlanmenedzseren is megtévesztően megjelent engedélyeztetéssel kapcsolatos hírekre, azt mondta: a cég jogszerűen kiadott jogerős építési engedély alapján végzi a beruházást, az engedélynek megfelelően. A szomszédok időben értesültek róla, nem fellebbeztek. A Veszprémi Napló szerint korábban egyedül Mészáros Éva szomszéd indított harcot a projekt ellen, az asszony különféle eljárásokat kezdeményezett, de azokban rendre cáfolták aggályait.
„Nem felel meg a valóságnak az az állítás, hogy a beruházás tönkre tenné a szomszédos ingatlanokat, ugyanis a szálloda egy korábban teljesen elhanyagolt építési telekre épült, komoly fejlesztést eredményez a környéken, s ezért nem hogy csökkentené, hanem inkább növeli az ingatlanok értékét” – fűzte hozzá.
Szintén félreérthetően szerepelt a cikkben egy másik beruházó által építeni kívánt badacsonylábdihegyi szálloda látványterve, mely ellen többen - köztük Szeremley Huba - is tiltakozott, ám e két beruházás között semmi összefügges nincs.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.