Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Egyre kellemesebb lesz kimenni a Városligetbe.
Egyre kellemesebb lesz kimenni a Városligetbe. A néhány hete átadott zuhanyozós, mosdós luxus wc után hamarosan a jégpálya is európai színvonalú vagy még annál jobb is lesz. Ehhez csak be kell fejezni a hátralévő munkálatokat, amelyek most 84 százalékos készültséget mutatnak a műemléki épületkomplexumnál.
A Városligeti Műjégpálya és a hozzátartozó épületegyüttes felújításáról szóló szerződést 2008-ban írta alá a Fővárosi Önkormányzat és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. A munka során megújul és kibővül a jégfelület és a fogadóépületek, emellett újjáépül a II. világháború során lebombázott épületszárny is. A közel 4,7 milliárd forintos fejlesztést 3,175 milliárd forinttal támogatta az Európai Unió.
A felújítás része volt a Városligeti tó rekonstrukciója is. A tavon jelenleg az európai uniós elnökséghez kapcsolódó Art On Lake című kiállítás látható. Télen pedig a tömeg és versenysportoknak ad majd otthont a jéggel borított terület. A 180 méter hosszú és 70 méter széles, több mint 12 ezer négyzetméter nagyságú lesz teljes felülethez 2350 négyzetméter nagyságú jégkorongpálya csatlakozik majd.
A rekonstrukció során kiemelt hangsúlyt kapott a környezetvédelem, ezért olyan energiatakarékos műszaki megoldásokat alkalmaztak, mint például a hulladékhővel megoldott épület-fűtés.Az igazgató elmondta, a megújult létesítmény árai alkalmazkodni fognak a többi jégpálya díjaihoz, valamint a továbbiakban is várják az óvodai és iskolai gyerekcsoportokat oktatási céllal.
Hercegi megnyitó
A Városligeti tó egy részén kialakított korcsolyapályát 1870-ben Rudolf koronaherceg nyitotta meg, amelyet már a kezdetektől hatalmas lelkesedéssel vett birtokba a főváros közönsége. Az első "korcsolyacsarnokot" a tó partján felállított kis fabódé testesítette meg, ami 1874-ben leégett. Ezek után a városvezetés engedélyt adott egy új épület megépítésére, amely Lechner Ödön tervei alapján 1893-ban készült el neobarokk stílusban.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.