Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Egyre több a vaslépcsőtől megszabadított épület a városban, még a tűzoltók sem szeretik az elavult megoldást.
Igazi régi amerikai film szinte nem is létezik anélkül, hogy a kisebb emeletes házak jellegzetes külső tűzlépcsői szerepet ne kapnának benne. A jövőben azonban legfeljebb díszletek között lehet majd ilyen darabokat forgatni, a lépcsők ugyanis egyre-másra tűnnek el New Yorkból.
„A tűzlépcsők a dinoszauruszok sorsára jutnak” – mondta Jim Long, a városi tűzoltóság szóvivője a New York Postnak, arra utalva, hogy a épületek belső menekülő útvonalai egyértelműen jobb biztonsági megoldásnak számítanak. „A tűzlépcsők nem szépek, nem gyönyörűek és nem is az épületek kiegészítői. Igazság szerint hátrányosak az épületre nézve” – véli Joseph Pell Lombardi, az az építész, aki jó néhány renoválást tervezett már a tűzlépcsők elhagyásával. Lombardi már épületek tucatjait szabadította meg a vaslépcsőktől, de ezek jó részét csak a 20. század elején toldották a házakhoz, vagyis eredetileg nem tartoztak az épületekhez.
A tűzlépcsőket egyébként a hatvanas években kezdték felváltani a belső tűzvédelmi rendszerek, egy 1968-as rendelet pedig egyenesen betiltotta az építésüket, bizonyos speciális kivételek meghagyásával. A még létező lépcsőket csak úgy lehet eltávolítani, ha a tulajdonos a városi hatóságok előtt bizonyítja az egyéb tűzvédelmi berendezések kiépítését.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.