Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az alapkőletételtől számított egy éven belül készült el a sárospataki református gimnázium új, 3183 négyzetméter alapterületű, Wáberer Sportcsarnoknak nevezett arénája.
Az 1,2 milliárd forint értékű beruházást három öregdiák adományából valósították meg. Wáberer György több mint 800 millió forintot biztosított a kivitelezésre, míg a fennmaradó összeget Sándor József és Derczó István vállalkozók állták – írta az MTI a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona csütörtöki tájékoztatása alapján.
Az első osztályú kézilabda- és kosárlabda-mérkőzések rendezésére is alkalmas Wáberer Sportcsarnok teljes alapterülete 3183 négyzetméter, a küzdőtéré pedig 1218 négyzetméter, a mobillelátókkal ellátott nézőtér 850 fős.
Az öltözők, a bírói és az orvosi szoba megfelelnek a 21. századi követelményeknek. Az arénában egy teljesen felszerelt, 110 négyzetméteres erősítőterem is található. A küzdőtér elektronikusan mozgatható, elválasztó falakkal három részre osztható, azaz egy időben ennyi testnevelésórát lehet benne tartani. A terem burkolata a ma hozzáférhető legkorszerűbb anyagból készült. A csarnok műszaki átvétele már megtörtént, az avatóünnepségre vasárnap kerül sor.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.