Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Egy év és még néhány hónap kell a szerződés aláírásától ahhoz, hogy valaki beköltözhessen a saját újépítésű családi házába. Áttekintettük, hogyan érdemes az idővel számolni egy építkezés kezdésekor, és mit tehet az, aki szeretné felgyorsítani a munkát.
Joggal várhatja el az, aki összegyűjtötte a pénzt egy ház megépítésére, hogy gyors legyen a munka. Ha hitelt is kellett igényelnie hozzá, akkor már tudni fogja, hogy nem minden olyan gördülékeny, mint ahogy az ember elsőre elképzeli, már magán a hitel vagy csok igénylésén is 2-3 hónapos csúszás jöhet össze, amíg minden papírt szabályosan leadnak és megvárják az elbírálást. De ha ezzel minden rendben volt, még így is sok építtető szembesül azzal, hogy lassabban haladnak, mint ahogy szeretnék.
A legtöbb építési irodánál a szerződés aláírása után nagyjából két hétre van szükség ahhoz, hogy elkészüljön az első vázlat, a véglegesnek szánt koncepció általában másfél-két hónap alatt készül el. További egy hónapot érdemes rászámolni az engedélyezéshez szükséges papírok elkészítésébe és elfogadtatásába - ennyi általában azért nem szokott lenni az idő, de nem érdemes kicentizni.
Tavaly új törvény lépett életbe, a 300 négyzetméternél kisebb családi házaknál, ha magánszemély az építtető, elég bejelenteni az építkezést, ez után két héttel már el lehet kezdeni a munkát.
Sokakat meglep a munka elkezdése előtt, hogy fél évnél rövidebb várakozási idő egyre kevésbé létezik, legalábbis ha megbízható munkaerőt szeretnének. A munkaerőhiány hatalmas az építőiparban, ezért ha ezen szeretne valaki időt spórolni, a legjobb, amit tehet, az, hogy megpróbál még az előtt munkásokat találni, hogy biztos lenne abban, a megfelelő időben el lehet kezdeni az építkezést, aztán pedig reménykedik.
Abban teljes a szakmai egyetértés, hogy nem érdemes a munkások pénzén spórolni, az túl nagy minőségi kockázatot jelent. Aki viszont szeretne időt megtakarítani, annak azt tanácsolják: van az a pénz, amiért hamarabb jön munkás.
A hagyományos családi házak építői nyugodtan számolhatnak egy év és még néhány hónap kivitelezési idővel - ez már csak azért is problémás, mert ennyi idő alatt az árak is nőnek. Aki könnyűszerkezetes családi házat építtet, az ennél 2-4 hónappal kevesebb idő alatt megkapja a házát.
Érdemes arra is figyelni, hogy sok cég az év végén emeli az árakat. Ezért aki úgy próbál anyagokat beszerezni, hogy az épp a télre csúszik, érdemes még decemberre előrehoznia a vásárlást. De nem ész nélkül: amit megvettek, azt jó minél hamarabb felhasználni, hogy jó legyen a minősége. Ez most, a nyár elején első ránézésre nem tűnhet fontos tanácsnak, de a leginkább pont azoknak lehet szükségük rá, akik most kezdenek el terveztetni - a tervezés épp annyi időt vesz igénybe, hogy az év végén vehetnek majd alapanyagokat.
Általános jótanács: mindenre érdemes úgy számolni időt, hogy férjen bele, ha valamilyen alapanyagot épp nem lehet beszerezni. Ezen nem érdemes időt spórolni, csak ha nagyon muszáj, mégiscsak az ember saját otthonának minőségét határozzák meg az ilyen döntések. A belső és a külső munkák okos összehangolása már annál jobb arra, hogy az építtető megtakarítson némi időt. Az olyan munkákra, mint a fűtés és a villany beszerelése, a nyílászárók beillesztése, a vakolás, festés, burkolás, optimista forgatókönyv szerint is három hónapot érdemes rászámolni, ezzel egy időben pedig már lehet külső munkálatokat is végezni. De az is kompromisszumos megoldás lehet, hogy egy évvel az építkezés kezdete után beköltözik a család a házba, és csak az ezt követő tavasszal készíttetik el a külső hőszigetelést vagy más olyan külső munkát, amely nélkül nem az igazi még a ház, de már lakható.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.