Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Hamarosan indul a felújítás utolsó nagyobb etapja, érdemes átböngészni, hogy zajlik majd a metrópótlás.
Jövő hét szombaton, azaz november 7-én kezdődik az M3 metró felújításának harmadik, belvárost érintő üteme, a metróvonal Nagyvárad tér és Lehel tér közötti szakaszának teljes lezárásával.
A BKK hosszú közleményt adott ki arról, hogyan érdemes közlekedni a felújítás idején. Mint írják,
a metró mind hétköznap, mind hétvégén Kőbánya-Kispest felől a Nagyvárad térig, Újpest-központ felől pedig a Lehel térig jár majd, a kimaradó szakaszon a rendelkezésre álló kapacitás maximális kihasználásával, a legtöbb útszakaszon buszsávban közlekedő, csúcsidőben 45 másodpercenként induló pótlóbuszokkal lehet utazni.
Hozzáteszik, a BKK a metró középső szakaszának felújítása idején is bővíti a lezárt szakaszt elkerülő, az északi és a déli metrópótlás során már alkalmazott közösségi közlekedési járatok kínálatát, további alternatívát biztosítva a metrópótló buszok mellett.
A Lehel tér és a Nyugati pályaudvar között például a metrópótló busz közlekedését sűríti hétköznapokon a legforgalmasabb időszakban az M14-es jelzésű busz, amely a Lehel téren a villamosvégállomás melletti buszmegállóból indul. A pótlóbuszok gyorsabb haladását, előnyben részesítését a teljes vonalon forgalomtechnikai módosítások – például buszsáv – segítik majd, továbbá egyes végállomásokon és fontosabb csomópontokban esetleges torlódások vagy járatsűrítési igények esetén forgalomba állítható tartalékbuszok is várakoznak majd.
A belvárosba, belvárosban utazóknak érdemes megfontolni a kedvező átszállási lehetőségeket kínáló M1, M2 vagy M4 metró, a forgalmas csomópontokat összekapcsoló 4-6-os villamos, a megszokottnál sűrűbben induló 2-es, vagy a Kiskörúton járó 47-es és 49-es villamos használatát - írják.
"Nem titok, hogy a felújítás egész Budapest és a környező elővárosok közlekedésére is hatással lesz, sokaknak okoz majd kényelmetlenséget a következő másfél évben, és ugyan a BKK és a BKV mindent megtesz a nehéz közlekedési körülmények enyhítésére, minden közlekedőnek az eddiginél hosszabb utazási időre kell készülnie. A gépjárművel közlekedőknek a Váci úton, a Bajcsy-Zsilinszky úton, az Üllői úton és a Kiskörúton kell a legjelentősebb változásokra készülniük. A metrópótlás forgalmi rendje részletesebben is megismerhető a BKK honlapján. A Fővárosi Önkormányzat, a Budapesti Közlekedési Központ és a BKV Zrt. a fővárosban közlekedők türelmét kéri a metrópótlás utolsó nagyobb ütemének idejére is.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Christian Horner egy romokban lévő csapat élére állva a mennyek kapujáig emelte az energiaitalos istállót, majd testközelből élte át a zuhanórepülést is. 20 év után most távoznia kell.
82,7 milliárd forintba kerül a kormánynak a 2,6 millió embert érintő intézkedés.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.