szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A madarak képesek megtanulni, melyik anyag használható jobban a fészekrakáshoz - derült ki egy új kutatásból.

Korábban úgy vélték, a gének határozzák meg, milyen építőelemekből rakja fészkét a madár, azaz minden faj saját, veleszületett fészekprogrammal rendelkezik.

A kísérletek azonban azt mutatták, a fészek építése sokkal összetettebb, tanulásra épülő folyamat - közölte a BBC a Procedings-B című brit tudományos lapban ismertetett kutatásról.

A kísérletben zebrapintyeknek kínáltak merevebb és puhább madzagot a fészekrakáshoz. "A merevebb madzagot választották, ezzel hatékonyabban tudtak dolgozni, és kevesebb is elég volt a munkához" - magyarázta Ida Bailey, a St. Andrews Egyetem kutatója.

A madarak tanulási képességeit vizsgálva azt tesztelték, képesek-e megtanulni a különbséget az építőanyagok között. Egyik pintycsoport lazább, a másik erősebb, merevebb madzagokat kapott, hogy fészket építsenek belőlük.

A következő lépésben választaniuk kellett a kétféle madzag között. Ekkor azok, amelyeknek előzőleg a gyengébb madzagból kellett dolgozniuk, azonnal a merevebbet választották. "Ez azt mutatja, a döntéseikben nagy szerepet játszik a tanulás" - következtettek a kutatók.

A Google és a PwC vezetői kerültek a Digitális Kereskedelmi Szövetség élére

A Google és a PwC vezetői kerültek a Digitális Kereskedelmi Szövetség élére

Pálmafás, homokos tengerpart helyett kerítéssel és őrtoronnyal elzárt part várta a magyar utazási iroda ügyfeleit Srí Lankán

Pálmafás, homokos tengerpart helyett kerítéssel és őrtoronnyal elzárt part várta a magyar utazási iroda ügyfeleit Srí Lankán

Deutsch Tamás nem az angoljával lóg ki az EP-képviselők közül

Deutsch Tamás nem az angoljával lóg ki az EP-képviselők közül

Micsoda a földimogyoró, ha nem mogyoró?

Micsoda a földimogyoró, ha nem mogyoró?