szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Három gigantikus fekete lyukat talált négymilliárd fényévre a Földtől egy nemzetközi kutatócsoport. Tömegük egyenként több mint ezermilliószorosa a Nap tömegének - közölte Ian Heywood, a csillagászok egyike.

"Ritka a több szupermasszív, azaz óriási tömegű fekete lyukból álló rendszer" - mondta el a CSIRO ausztrál tudományos kutatási szervezet munkatársa az ABC-nek.

A három fekete lyukat tartalmazó rendszert nemzetközi obszervatóriumok négy nagy erejű űrteleszkópja segítségével fedezte fel a Fokvárosi Egyetem tudósa, Roger Deane által vezetett kutatócsoport. Tanulmányuk a Nature című tudományos lapban jelent meg.

A csillagászok az SDSS J1502+1115 jelű galaxist kutatták, ott fedezték fel a három egymás körül keringő feketelyukat. Csak 465 fényév távolság volt köztük. A csillagász szerint a keringési sebességük több mint háromszázszor nagyobb a földi hangsebességnél. Ez az eddig felfedezett legszorosabb közelségben álló feketelyuk-trió.

Kutatások utalnak arra, hogy a nagyobb galaxisok közepén óriási tömegű fekete lyuk van, ám csak néhány ilyet találtak eddig, az új felfedezés alapján azonban több lehet belőlük, mint eddig vélték.

Kitüntették Farkas Bertalant

Kitüntették Farkas Bertalant

Fél év után távozik is a hirado.hu Indextől igazolt főszerkesztője

Fél év után távozik is a hirado.hu Indextől igazolt főszerkesztője

Orbán is zászlókról és szívecskékről posztolt

Orbán is zászlókról és szívecskékről posztolt

Visszavonul a közélettől az orosz befolyással vádolt volt román elnökjelölt

Visszavonul a közélettől az orosz befolyással vádolt volt román elnökjelölt