Először írták le a házimacska teljes genetikai kódját, melyből kiderült, milyen változásokat okozott a több évezredes együttélés az emberrel. A vadon élő macskafélékhez képest módosultak azok a gének, amelyek az emlékezettel, a jutalmazással történő tanulással és a félelem irányította viselkedéssel függtek össze - írták a genomot leíró kutatók az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS).

Az ember és a macska legalább 9 ezer éve él együtt. A macskafélék családjába mintegy negyven faj tartozik, ezek az egész bolygón elterjedtek és alkalmazkodtak a különböző körülményekhez. A házimacska (Felis silvestris catus) csak félig számít háziasított állatnak, mivel vad rokonaitól nem él teljes elszigeteltségben, és az ember gyakran nem irányítja sem a táplálkozását, sem a szaporodását. 

A tanulmányt készítő Wesley Warren, a St. Louis-i Washington Egyetem orvosi karának kutatója és kollégái ezért abból indultak ki, hogy a háziasítás kevés nyomot hagyhatott a macskák génállományában. A tudósok először egy nőstény abesszin macska genetikai információját írták el, majd ezt összevetették hat másik házimacska-, két vadmacska- és négy egyéb emlősfaj, az ember, a kutya, a tigris és a tehén génállományával.

A házimacskák örökítőanyagában öt olyan régióra bukkantak, melyek összefügghetnek a háziasításukkal, ezek a területek az emlékek kialakulása, a jutalmazással történő tanulás és a félelem miatt kialakuló viselkedés. A házimacska zsíranyagcseréjének különlegességeit is megfigyelték, melyek tápláléka megnövekedett hústartalmával függhetnek össze.