A fizikust a lézer megalkotásához vezető kutatásáért 1964-ben – három tudós egyikeként – tüntették ki fizikai Nobel-díjjal.

Egy washingtoni park padján, virágzó azáleák között ülve 1951 tavaszán fogalmazta meg a tudományt, a gyógyítást, a kommunikációt és a szórakoztatást forradalmasító találmány első gondolatát, vagyis azt, hogy miként lehet rövid hullámú, magas frekvenciájú, tiszta fénysugarat alkotni.

A gondolat nyomán a Kolumbia Egyetemen oktatott hallgatóival 1954-ben készítette el a mézer (maser, microvawe amplification by stimulated emission of radiation, mikrohullámú erősítés stimulált sugárzás által) nevű készüléket.

Négy évvel később az elképzelést úgy fejlesztették tovább, hogy a mikrohullámú energia helyett optikai fény sugarát erősítették fel. A Bell Laboratórium az új találmányt lézer néven (laser, light amplification by stimulated emission of radiation, fényerősítés stimulált sugárzással) szabadalmaztatta.

"A 20. század legnagyobb kísérleti fizikusainak egyike volt" – méltatta a tudóst Reinhard Genzel, a Max Planck Kísérleti Fizikai kutatóintézet igazgatója a UC honlapján közzétett összeállításban.