szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az elmúlt héten bejárta a világsajtót egy kutatás, amely szerint a sok futás a halálozás esélyét alaposan megnöveli. Csakhogy a kutatás részleteit ismerve ez teljesen alaptalan megállapítás.

Egy koppenhágai kutatás az elmúlt héten bejárta a világsajtót, ugyanis következtetése szerint a sokat futó emberek halálozási arányai magasabbak, mint a testmozgás e formájával átlagos – hetente valamivel kevesebb, mint két és fél óra –, vagy átlag alatti időt töltők esetében. A megállapításra úgy jutottak, hogy több mint ezer, rendszeresen futó embert vizsgáltak több mint tíz éven át.

A New York Times egyetemi professzorként is dolgozó szakértője, Justin Wolfers azonban óva intett mindenkit attól, hogy komolyan vegye ezt az eredményt. A dán kutatással ugyanis két óriási probléma van. Egyrészt a több mint ezer embert három csoportba osztották – a futással töltött idő alapján –, de az átlagosnál többet futókból volt a legkevesebb, összesen 40 ember.

Közülük ketten meghaltak, ebből az 5 százalékos arányból jutottak arra, hogy a sok – és az átlagos, 8 kilométer/óránál gyorsabb – futás esetében nagyobb a halálozás esélye, mint másoknál. Ami még fontosabb: a kutatók nem igazolták, hogy ezek a halálesetek bármilyen kapcsolatban lennének a sok és rendszeres mozgással.

Trump nyilatkozata kétéves mélypontra lökte a forintot

Trump nyilatkozata kétéves mélypontra lökte a forintot

Idén sokkal több villanyautó eladásával számol a Xiaomi

Idén sokkal több villanyautó eladásával számol a Xiaomi

Az iskolázatlan, alkoholista zseni, aki a fél világgal megszerettette az állatokat – száz éve született Gerald Durrell

Az iskolázatlan, alkoholista zseni, aki a fél világgal megszerettette az állatokat – száz éve született Gerald Durrell

„Semmi nem indokolja, hogy egy holttesten táncoljunk” – a francia belügyminiszter elítélte a Jean-Marie Le Pen halálát ünneplőket

„Semmi nem indokolja, hogy egy holttesten táncoljunk” – a francia belügyminiszter elítélte a Jean-Marie Le Pen halálát ünneplőket