Bolygókutatók már az 1970-es évek óta gyanítják, hogy a Galilei által 1610-ben felfedezett Ganümédészen óceán lehet. Az amerikai űrkutatási hivatal Galileo nevű űrszondája, amely nyolc éven át kutatta a Jupitert és holdjait, és hatszor megközelítette a Ganümédészt, 2002-ben igazolta mágneses mező létét, ami elsőként erősítette meg az óceánra vonatkozó hipotézist. 

A Hubble űrteleszkóp által ibolyántúli sugarak segítségével végzett újabb megfigyelések kimutatták, hogy a Földhöz hasonlóan a Ganümédész sarkvidékein is létezik a sarki fény jelensége, amelyet a mágneses mező okoz. A Ganümédész is a Jupiter mágneses mezejének hatása alatt áll, és valahányszor változik a mágneses mező az anyabolygón, változnak a sarki fények is a holdján – hangzott el a NASA csütörtöki sajtótájékoztatóján. 

A kutatók a sarki fények mozgásából tudták megállapítani a hold mágneses mezejére is hatást gyakorló hatalmas sós óceán létezését a 150 kilométeres, főleg jégből álló felszíni kéreg alatt. Mivel a sós víz vezeti az elektromos áramot, az óceán mozgása kihatással van a mágneses mezőre.

A Hubble megfigyelései minden korábbinál meggyőzőbb bizonyítékkal szolgálnak az óceánnal kapcsolatos feltételezés helytállóságára – közölték az amerikai kutatók. A NASA friss kutatásai szerint a Ganümédészen lévő óceán tízszer olyan mély, mint a Földet borító óceán, vagyis mintegy 100 kilométeres. 

Úgy véljük, hogy a távoli múltban ez az óceán még a felszínnel is érintkezhetett – mondta Jim Green, a NASA bolygótudományi osztályának igazgatója. A Ganümédészen talált folyékony vízzel tovább gyarapodott azoknak a holdaknak a száma, amelyeknek felszíne alatt vizet gyanítanak a csillagászok. 

Az Európai Űrügynökség (ESA) 2022-re tervez missziót a Jupiter és három holdja, köztük a Ganümédész tanulmányozására.