szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Jelentős lépést tettek a Harvard Egyetem tudósai afelé, hogy feltámasszák a gyapjas mamutot, egy új génsebészeti módszerrel ugyanis a kihalt állat 14 génjét beillesztették egy elefánt élő DNS-ébe.

Az amerikai szakemberek kutatásukban elemezték az északi-sarki örök fagy által megőrzött mamut DNS-ét, hogy megállapítsák szerkezetét, majd eredményeiket felhasználták arra, hogy 14 mamutgén pontos kópiáját újraalkossák. Ezeket illesztették be az elefánt genomjába, ahol normális DNS-ként működtek. 

A genom egy szervezet teljes örökítő információját jelenti, amely a DNS-ben van kódolva. 

George Chruch, a Harvard Egyetem professzora a The Sunday Times brit vasárnapi lapnak azt mondta, hogy a Crispr néven ismertté válta technikát alkalmazták, amely lehetővé teszi a genetikusok számára a DNS célzott szerkesztését, az elefánt-DNS egyes szakaszainak a felváltását mamutgénekkel. 

Ez az első alkalom, hogy több mint 3300 év után mamutgének éltek – igaz egyelőre csak laboratóriumi körülmények között.

"Olyan génekre összpontosítottunk, amelyek hidegtűrővé tették az állatot, köztük például a gyapjasságban, a fül nagyságban, a bőralatti zsírképzésben játszottak nagy szerepet. Most már vannak élő elefántsejtjeink, bennük mamut-DNS-sel. Nem tettük közzé kutatásunkat tudományos folyóiratban, mivel még sok munka áll előttünk, de tervezzük a publikálást – magyarázta a professzor.

A mamutok az ázsiai elefánttal állnak szoros rokonságban, de az utolsó jégkorszakban kihaltak. Utolsó egyedeik a Jeges-tengerben lévő Wrangel-szigeten mintegy 3300 éve pusztultak el. Ezekből a megőrződött tetemekből vettek DNS-mintát a Harvard tudósai. 

Jelenleg legalább három tudóscsoport próbálkozik a mamutgenom rekonstrukciójával és ezáltal a kihalt állat feltámasztásával.
   

Hetvenezer nyalókát rendelt az anyukája telefonjával játszó kisfiú

Hetvenezer nyalókát rendelt az anyukája telefonjával játszó kisfiú

Bloomberg: Az EU júniusban megteszi a javaslatát az orosz gáz importjának teljes körű betiltására

Bloomberg: Az EU júniusban megteszi a javaslatát az orosz gáz importjának teljes körű betiltására

A kedvezményeket nyirbálhatják meg a bankok, ha már a díjakon emelniük nem szabad

A kedvezményeket nyirbálhatják meg a bankok, ha már a díjakon emelniük nem szabad

Saját városa lett Elon Musknak. Mi lehet a „texasi utópia” célja? Mi lesz Csillagvárosból?

Saját városa lett Elon Musknak. Mi lehet a „texasi utópia” célja? Mi lesz Csillagvárosból?