szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A hideg idő miatt négy ember vesztette életét és 21 megsérült az elmúlt 24 órában - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője.

Petróczi Tímea keddi tájékoztatása szerint hétfőn összesen mintegy 1500 járművel, a tűzoltóknak 198 alkalommal kellett beavatkozniuk a havazás és a rendkívüli hideg miatt, 8500 ember segített. Nyolc út vált ideiglenesen járhatatlanná, 43 elakadt járművet kellett a hó fogságából kimenteniük - tette hozzá.

Az őrnagy közlése szerint hétfőn négyen vesztették életüket a fagy miatt, 21 ember került kórházba a hideg időjárás okozta sérülésekkel. A szokatlanul hideg és csapadékos időjárás miatt a Bács-Kiskun, a Borsod-Abaúj-Zemplén, a Csongrád, a Jász-Nagykun-Szolnok és a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője elrendelte a veszélyhelyzeti központ működését, hat megyében pedig megerősített ügyeleti szolgálat dolgozik. 

Az OKF adatai szerint már kilenc megyében tartanak zárva iskolák: Csongrád és Baranya megye egész területén, Bács-Kiskunban, Békésben, Győr-Moson-Sopron megyében, Hajdú-Biharban, Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Szabolcs-Szatmár-Beregben és Zalában részleges tanítási szünetet rendelt el a kormányhivatal vezetője. Két településen az áramkimaradás, négyen pedig az ivóvíz-szolgáltatás akadozása okozott gondot.

A katasztrófavédelem felhívja a figyelmet arra, hogy a Nyugat-Dunántúlon fokozatosan erősödik az északi szél, délutánig néhol már viharos óránkénti 65-75 kilométeres széllökések is előfordulhatnak, ezért Somogy, Zala, és Baranya megyében magasabb hótorlaszok alakulhatnak ki.    

Jelenleg is havazik az országban, a hó vastagsága néhol az 50 centimétert is eléri, estig újabb 10 centiméternyi hóra számítanak, a hőmérséklet mínusz 8 és mínusz 20 Celsius fok között van az országban, és szerdára tovább süllyedhet.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!