szerző:
MTI

Meglőtték egy pénzszállító autó biztonsági őrét a K and H Bank érdi fiókjánál, a Budai úton kedden reggel. Az őrtől elrabolt táskában postai küldemény volt - közölte a rendőrség.

Három féri támadta meg az őrt, aki éppen a bankfiókból jött ki - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Az egyik támadó géppisztollyal kétszer meglőtte az őrt a hasán és a combján, majd elvette a nála lévő táskát - tette hozzá Hegyi Kata. A biztonsági őrt kórházba szállították, állapota súlyos. Az elrabolt táskában postai küldemény volt.

Az elkövetők, egy álarcos és két baseball sapkás férfi személyautóval menekültek el a helyszínről. A rendőrség időközben a főváros területén megtalálta a meneküléshez használt járművet, kiégett állapotban. Feltehetően a tettesek gyújtották fel - mondta a sajtóügyeletes.

A rablás szemtanúit kihallgatták. A személyleírás szerint az egyik elkövető 40 év körüli, 175 centiméter magas, barnás őszes, bajuszos férfi. A bűncselekmény idején zöld színű dzsekit viselt.

A sajtóügyeletes elmondta, hogy a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság és Group 4 Falck biztonsági cég egyaránt egy-egy millió forintot ajánlott fel a nyomravezetőnek.

A rendőrség ismeretlen tettesek ellen fegyveres rablás gyanújával nyomoz. Ellenőrző-áteresztő pontokat állított fel az Érdről kivezető utakon, továbbá egész Pest megye területén fokozott rendőri ellenőrzésre kell számítani - tájékoztatott a rendőrség.

A K and H Bank közleménye hangoztatja: "A mai incidensben sem ügyfelek, sem a bank munkatársai nem sérültek meg, testi épségük nem volt veszélyben. A bank ügyfeleit az eset következtében semmilyen anyagi kár nem érte, betéteik és befektetéseik továbbra is biztonságban vannak, ahhoz igény szerint bármikor (a megszokott nyitvatartási idők szerint) és bárhol (bankfiókban, ATM-n, kereskedőkön és e-bankon keresztül) hozzáférhetnek". Az eset ellenére az érdi bankfiók működése zavartalan, normál üzletmenet szerint tart nyitva - közölte a K and H Bank.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Megjött a hírhedt El Niño, de idén állítólag nem csinál nagy galibát

Megjött a hírhedt El Niño, de idén állítólag nem csinál nagy galibát

Megszólalt a rendőrség: életveszélyes sérüléssel vitték kórházba a szökött rabot

Megszólalt a rendőrség: életveszélyes sérüléssel vitték kórházba a szökött rabot

Megvárta a zárórát, majd késsel támadt a távozó nagymarosi jegypénztárosra

Megvárta a zárórát, majd késsel támadt a távozó nagymarosi jegypénztárosra

Nagy bunyó volt a Ryanair egyik járatán

Nagy bunyó volt a Ryanair egyik járatán

Háziőrizetben marad Magyarországon a Football Leaks-kiszivárogtató

Háziőrizetben marad Magyarországon a Football Leaks-kiszivárogtató

Saját halottjának tekinti Tandori Dezsőt az Emberi Erőforrások Minisztériuma

Saját halottjának tekinti Tandori Dezsőt az Emberi Erőforrások Minisztériuma