EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
A balatoni fővonal közlekedésének szombati összeomlása után hétfőn 300 busz várja, szükség lesz-e rájuk.
A Balaton „körül mintegy 200, a fővárosi agglomerációt lefedve pedig kb. 100 db erősítő busz áll majd ugrásra készen egész nap. Bízunk ugyanakkor abban, hogy e biztonsági tartalék bevetésére ma éppúgy nem lesz szükség, mint tegnap, amikor a szombati sorompóhiba kijavítását követően már zavartalanul tudtak közlekedni a vonataink” – jelentette be a Facebookon Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója.
A pünkösd hétfői bejelentés előzménye, hogy szombaton egy sorompóhiba miatt összeomlott a közlekedés a balatoni fővonalon.
A MÁV másnap, tehát vasárnapra 300 pótlóbuszt rendelt ki arra az esetre, ha megismétlődne a probléma. „Valami egészen szürreális, hogy a szombat délelőtti üzemzavarhoz vasárnapra teátrálisan az ország minden tájáról buszokat vezényelt Budapestre Lázár János. 24 óra késéssel – miközben a vonatok már járnak.
Ez az igazi kuriózum, az egy nap késéssel érkező pótlóbusz
– kommentálta a lépést Vitézy Dávid fővárosi képviselő, volt közlekedési államtitkár.
A hírek, illetve tudósítások szerint a buszok jelentős része – jobb hely híján – a fóti Auchan parkolójában várakozott, ahol se árnyék, se mosdó nem volt számukra.
A jelek szerint a MÁV állandósítja a tartalékflotta kivezénylését.
Lázár János teljes kártérítést ígért a szombati összeomlás károsultjainak, az államtitkára bocsánatot kért az utasoktól, Hegyi Zsolt vizsgálatot rendelt el.
A hétfői tartalékkivezénylést bejelentő posztjában Hegyi Zsolt azt is bejelentette, hogy „ha a buszok bevetésére mégis szükség lenne, igyekszünk – a pályamunkákkal terhelt – M7-esen is “gyorsító sávot” biztosítani a MÁV-csoport utasainak: munkatársaink folyamatos kapcsolatban vannak a rendőrséggel, így az erősítő buszok akár konvojban, rendőri felvezetéssel is közlekedhetnek.”
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Nógrádi Györggyel fejtette meg Ukrajnát és az Európai Uniót Orbán Viktor a Patrióta csatornáján.
A politikus úgy értesült, a birtokon ukrán vendégmunkások végezték a felújítást.