Tetszett a cikk?

A HVG Portré rovatának cikke (2004. június 26.) Göncz Kingáról, amikor még tárca nélküli esélyegyenlőságügyi miniszter volt.

© Túry Gergely
„Emlékszem, először voltunk beszélőn, és anyám próbálta virágnyelven elmesélni, hogy az indiai követség közbenjár Árpád életben maradásáért. Volt egy roma család az udvarban, velük példálózott, de nem mondta ki a nevüket. Én, a tízéves viszont rákérdeztem, mire olyan rondán néztek rám, hogy máig nem felejtettem el” - tudjuk meg, hogyan tanulta meg a felelőtlen beszéd tilalmát az esélyegyenlőség 56 éves új miniszter asszonya.

Aki az említett Göncz Árpád lányaként elvileg hátrányos helyzetű volt az összeomlásig épülő szocializmus idején, ám „amikor az orvosira jelentkeztem, az iskola párttitkára vállalta, hogy nem írják rá a papíromra Árpád történetét”. Így lehetett diplomás, akárcsak három ifjabb testvére is.

Az 1972-ben szerzett diplomával rövidesen a szolnoki Hetényi Géza kórház újszászi pszichiátriai részlegén dolgozik, immár férjével; innen jönnek vissza Pestre, ahol hamarosan alámerül a magyarországi szociálismunkás-képzésbe, és „többek között amerikai egyetemeken” konfliktuskezelést is tanul. Utóbb már tanítja is ezt az ELTE-n, éppúgy, mint a kommunikációskészség-fejlesztést, mentálhigiénét és szervezetfejlesztést.

Tíz éve vállalta el az amerikai alapítású nemzetközi hálózat részeként működő Partners Hungary Alapítvány igazgatását, emellett tárgyalástechnikai tréningeket is vezet, és dolgozik a Soros Alapítványnál is. 2002-ben enged az azóta lemondott Csehák Judit hívásának, és elvállalja az egészségügyi tárca szociális ügyekkel foglalkozó politikai államtitkári pozícióját. Ebből a székből emelkedik Lévai Katalin megüresedett posztjára.

„Biciklizek, síelek, és ha tehetem, ápolom a lakásunkhoz tartozó pici kertünket, és koncertekre járok” - említi, mi mindenre jutott eddig ideje. A sashegyi társasházi lakásból már kirepült 29 esztendős Márton Brüsszelben, az Európai Parlament elemzőközpontjában dolgozik, két évvel fiatalabb húga, Dóra pedig a Pénzügyminisztérium munkatársaként számíthat az ellenzék szigorú kontrolljára.

Interjú (Oldaltörés)

- Mit szólt édesapja, az exállamelnök, hogy ily mélyen involválódik a nagypolitikában?

- Volt Árpádban némi aggodalom. Próbálta elmagyarázni, hogy ez milyen kemény világ. De soha nem akart lebeszélni, miként rábeszélni sem semmire. Sokat beszélgettünk. Amúgy mindig is amolyan beszélgetős család voltunk.

- Bizonyosan nem csupán nekünk tűnik fel, hogy Árpádot mond apám, édesapám helyett. Távol álljon tőlünk, hogy analizálni próbáljuk, de megmagyarázná, mi van e mögött?

- Amikor Árpád kijött a börtönből, ezt a kérdést maga is megfogalmazta. Hat évig nem volt otthon, s ezért leginkább barátnak jött vissza. Mindig is partnerként kezelt bennünket.

- Akár ekként is, utóbb nyilván arról is volt véleménye, hogy odahagyta - kívülről nézve - elegáns pszichiáteri hivatását holmi szociálismunkás-képzésért, konfliktuskezelésért. Mivel indokolta neki a váltást? Nem elégítette ki az alapszakmája?

- Nem erről volt szó. Amit később csináltam, ugyanaz volt, legfeljebb másnak látszott. A rendszerváltozás előtt persze csak annyit tehettem, hogy megpróbáltam segíteni az egyéneknek abban, miként éljék túl azokat az időket úgy, hogy közben megőrizzék önmagukat. De aztán világossá vált, hogy a világot nagyobb léptékben is meg lehet változtatni.

- Pszichiáterként volt valamilyen specialitása?

- A szolnoki kórház újszászi pszichiátriai részlegén - férjemmel együtt, aki szintén pszichiáter - partnerként kezeltük a betegeket. Kialakítottuk az együttélés szabályait, és elkezdődött egy nyitott kommunikáció beteg, orvos és nővér között. Az ilyesmi akkor még szinte teljesen szokatlan volt Magyarországon.

- Nem járva efféle helyeken, az a sejtésünk, hogy a módszer - sem ott, sem másutt - még nem általános. Még inkább jogos a kérdés: miért hagyta el ezt a szakmai csodát?

- Az eddigiekhez magyarázatként hozzá kell tennem, hogy életemben sokszor kezdtem bele olyasmibe, amit addig még senki más nem csinált. A kitalálást és megvalósítást követően pedig mentem tovább.

- Érdekes, éppen úgy, mint az azonos szakmából induló férje, aki viszont ma már hivatásos pályázatíró. Tanulva a politikai ellenzék - például a kormányfő fiának kenyérkereseti forrása iránti - különös érzékenységéből, kidolgoztak már odahaza egy speciális stratégiát, hogy kitől vállalhat megbízást, és kitől nem?

- Kétségtelen, Laci is folyton újat kezdő, akárcsak én. Jelenlegi tevékenysége egyébként nem magán-pályázatírás, hanem egy holland irányítású, de több magyar céget is tömörítő nemzetközi konzorcium keretében európai uniós pénzekből segítik a magyar pályázók hozzájutását uniós forrásokhoz. Szóval nincs benne semmi, ami támadható volna.

- Édesapja vastagon benne volt a demokratikus ellenzék akcióiban. A gyerekeit, önt bevonta ebbe? Vagy épp ellenkezőleg: igyekezett az ilyesmitől távol tartani?

- Miközben valóban az egész demokratikus ellenzék ott volt a lakásunk környékén, én nem vettem részt a tevékenységükben. Szamizdatot sem gyártottam, csak olvastam. Számomra a szakma volt az elsődleges. Most sem vagyok tagja egy pártnak sem.

- Veér András, akivel a Lipóton együtt dolgozott, készített távanalíziseket politikusokról. Ön még soha nem készített hasonlókat - legalább belső, családi használatra?

- Így konkrétan nem. De ha azt kérdezik, gondolok-e mindenféléket, akkor a válaszom: hogyne. Azért csak működik az ember szakmai reflexe: megpróbálunk megérteni helyzeteket, igyekszünk a történések mögé látni, és fellelni a lényeges mozgatókat.

- Minket például az izgatna, mi mozdította, pontosabban hagyta mozdulatlanul, amikor az önt államtitkárává emelő Csehák Judit miniszter felállt. Nem lett volna elegánsabb lojálisan vele menni?

- Fölmerült, hogy fölállok, de Kökény Mihály személyesen megkért, maradjak.

- Így persze tényleg egészen más. Egyébként már a Soros Alapítványnak dolgozva is lehetett része támadásokban. Milyen technikával kezeli ezeket - úgy is mint szakképzett konfliktusmediátor?

- Először is, szerintem mindenkinek szíve joga azt gondolni, amit akar. És azt kimondani, akár nyilvánosan is. A hangnem azonban sajnos nálunk korántsem olyan, mint ami egy rendes demokráciában elfogadott. S hogy hogyan kezelem ezeket? Én mindenesetre próbálok más hangon válaszolni. Úgy érzem, valóban kiegyensúlyozott vagyok. De azért a gyerekeim például annak idején néha ki tudtak hozni a sodromból.

- Nem feltétlenül hisszük, hogy itt van a gyökere, de erről jut eszünkbe: egyszer azt nyilatkozta a családon belüli erőszak kapcsán, hogy olykor a bántalmazót is segíteni, védeni kell. Jó nagy vihart kavart...

- Ezen már túl vagyunk. Sokszor elmondtam, hogy a családi helyzetek jóval bonyodalmasabbak annál, mint hogy kijelentsük: X a hibás, Y pedig az áldozat. Ha így teszünk, a segítségkérés esélyét zárjuk el az emberek elől.

LINDNER ANDRÁS - HORVÁTH ZOLTÁN

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!