Tetszett a cikk?

Három hét múlva véget ér a több mint két hónapos nyári vakáció, s a közoktatásban 1 millió 416 ezer diák ül be szeptember 1-én az iskolapadba. A 2005/2006-os tanévben 102.861 első osztályos kezdi meg tanulmányait.

Az alsó tagozatosok egy most életbe lépő miniszteri rendelet értelmében naponta három kilogrammnál többet nem cipelhetnek majd a hátukon. Úgy kell összeállítani a kisdiákok órarendjét, hogy az ahhoz kapcsolódó tankönyvek súlya egy nap ne legyen három kilogrammnál több, a súlyra vonatkozóan a szülőknek vétójoguk lesz.

Az oktatási tárca tájékoztatása szerint általános iskolában 102.861, szakiskolában 33.493, szakközépiskolában 50.483, gimnáziumban 46.450 elsős ül be az iskolapadba. Általános iskolákban összesen 879.062-en, szakiskolában 118.911-en, szakközépiskolában 247.538-an, gimnáziumban 170.826-an tanulnak majd.

Az MTI kérésére összeállított tanszerek és könyvek árai szerint a tanévkezdés legalább 16-20 ezer forintjába kerül azoknak a szülőknek, akiknek gyermeke először veszi a hátára az iskolatáskát szeptember 1-én.

A főváros V. kerületében lévő, a Szent István körúti írószerboltban a legolcsóbb iskolatáska 6.030, a legdrágább 11.020 forintba kerül - közölték az MTI kérdésére. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a legnagyobb kiadást a táska mellett az iskolák által meghatározott egyéb taneszközök - például vonalzók, színes- és íróceruzák, festékek, zsírkréták, radírok, hegyezők - jelentik.

Az egyszerűbb kisméretű tolltartóért legkevesebb 490 forintot, az átlagos minőségű, színes ceruzákkal, radírral, vonalzóval felszerelt írószertartóért 1.940 forintot kérnek. Golyóstollat lehet kapni már 30 forintért, de árulnak 1690 forintért is. Egy körző 255, a körzőkészlet 1.260 forintba, a hat darabos filctoll, illetve ceruzakészlet 175, illetve 295 forintba kerül, a 12 színű festékpalettáért 350 forintot kérnek.

A tempera ára hat darabos készletben 800 forint. Zsírkrétát árulnak 90 és 1.370 forintért is. A tíz darabos rajzlap 90 forint, egy csomag írólap 58 forintba kerül. A tisztaságcsomag ára 400 forint, a tornazsák ára 650 forint.

A szülőknek további kiadást jelent a tankönyvek beszerzése. Az oktatási tárca háttéranyaga szerint idén az 1-4. évfolyamosok tankönyveiért 4.500-7.000 forintot kell fizetni.

Az 5-8. évfolyamokra járóknál jóval nagyobb a szórás, ugyanis ide tartoznak a négy évnél hosszabb képzési idejű középiskolák induló évfolyamai is, ami jelentősen növeli a felső határt, de a tanulók többsége a tankönyvcsomagért várhatóan 6.000 és 15.000 forint közötti összeget fizet majd.

Ettől jelentősen a 9-12. évfolyamokra járók költségei is csak abban az esetben térnek el, ha a pedagógusok - a széles kínálat csábításának engedve és a lehető legtöbb ismeret megszerzésének biztosítása érdekében - egy-egy tantárgyból jelentős számú kiegészítő kiadványt is megrendelnek. E területen az oktatási törvény jelentős szigorításokat vezetett be, így nem jelenthet a szülőnek többletkiadást az év közbeni tankönyvváltás; csak olyan könyv rendelhető, amely minden tanulónak biztosítható. A legdrágább, egy angol nyelvkönyv, ára 2.575 forint, míg a legolcsóbb tankönyv 133 forintba kerül.


Vannak, akik ingyen jutnak tankönyvekhez (Oldaltörés)

Az idei tanévben várhatóan mintegy 700 ezer rászoruló diák jut ingyenesen tankönyveihez, e célra a költségvetés 8 milliárd forintot különített el. A rendszer a 9-13. évfolyamosokkal idén válik teljessé. Ingyen tankönyvet igényelhetnek a tartósan beteg vagy sajátos nevelési igényű, a három- vagy többgyermekes családban élő, vagy egyedülálló szülő által nevelt tanulók, a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülők.

Az ingyenességhez az iskolában elegendő bemutatni a családi pótlék összegéről szóló bérjegyzéket, számlakivonatot vagy postai utalványt. Az elsősök és kilencedikesek tanévkezdéskor jelenthetik be igényüket, a többieknél február közepéig, a tankönyvrendelésekig méri fel az iskola.

Az általános tankönyvtámogatás összege diákonként átlagosan 2.400 forint, amihez még évfolyamtól és képzéstípustól függő mértékű kiegészítés járul az ingyenes tankönyvellátásban részesülők után. A kiegészítés összege az 1-4. évfolyamon 3.600 forint; az 5-8. évfolyamon 7.200 forint; a középiskolai évfolyamokon, a nemzetiségi és a sajátos nevelési igényű tanulók oktatásában 9.600 forint.

Az iskola részére tankönyvtámogatás céljára járó összegnek legalább 25 százalékát tartós használatú tankönyv, illetve az iskolában alkalmazott ajánlott és kötelező olvasmányok vásárlására kell fordítani.

Az egy tanulóra jutó kiadványok átlagos száma évek óta 10-12 között mozog. Az induló évfolyamokon általában jelentősen az átlag fölötti számú kiadványt vásároltatnak meg a szülőkkel, de ezek jelentős része több éven keresztül használatos.

A 2005-2006. tanévi tankönyvjegyzékre felkerült kiadók száma nem változott az előző évhez képest, a felkerült kiadványok száma 2.421 közoktatási, 133 hit- és vallásoktatási, valamint 894 szakképzési cím. Az iskoláknak elküldött, a tankönyvrendelést segítő program adatbázisa tartalmaz mindezek mellett közel 1.400 közismereti kiadványt is.

A tanévkezdést a kormány augusztusban dupla családi pótlékkal segíti, amelynek összege egy gyereknél 5.100, két gyermeknél 6.200, három vagy több gyermek esetében 7.800 forint. 2005-ben kétezer forinttal, 17 ezer forintra nő az iskolakezdéshez adómentesen nyújtható munkáltatói támogatás.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Veszélybe kerülhet a szeptemberi tanévkezdés?

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint veszélybe kerülhet a szeptemberi tanévkezdés a közalkalmazottak 65 éves korban történő kényszernyugdíjazásáról szóló jogszabály módosításának késlekedése miatt - közölte Kerpen Gábor, elnök.