szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Újabb betegek jelentkeztek vírusos agyhártyagyulladás gyanújával a Zala Megyei Kórházban - közölte a zalaegerszegi kórház fertőző osztályájának főorvosa. Zalában és Vas megyében több mint húsz fertőzöttről van információ.

Csütörtök délelőtt mentővel hoztak egy idős beteget, akinél szintén fennáll a gyanú, hogy agyhártyagyulladása van. A korábbi betegekhez hasonlóan ő is forralás nélkül fogyasztott a Lakhegyről származó, és a gyanú alapján kullanccsal fertőzött kecsketejből - mondta Ribiczey Pál, a zalaegerszegi kórház fertőző osztályájának főorvosa.

A főorvos beszámolt arról, hogy a többi, agyhártyagyulladás gyanújával jelentkező közül volt olyan, akinek azt ajánlották, hogy feküdjön be az osztályra, mert súlyosbodhatnak a panaszai, de ő egyelőre otthon akar gyógyulni.

A korábban kórházba került betegek közül néhánynak az állapota javult, jobban érzik magukat és csökken a lázuk. Az elmúlt két nap során felvett újabb fertőzötteknek azonban még komoly panaszaik vannak, de szerencsére bénulást, mint lehetséges szövődményt, nem tapasztaltak - mondta Ribiczey Pál.

Szombathelyen szerda este óta nem változott az agyhártyagyulladással kezelt betegek száma, továbbra is három fertőzöttet ápolnak - mondta Schneider Ferenc, a Markusovszky kórház infektológiai osztályának vezető főorvosa.

A korábban csak fertőzésgyanúsnak tűnt harmadik betegről csütörtökre bebizonyosodott, hogy szintén agyhártyagyulladása van, ami valószínűleg a zalai kecsketejtől ered.

Az állattartó telepet és termékeit egyébként hétfőn zárolta a zalai állategészségügyi hatóság.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Agyvelőgyulladást kapott a nyers kecsketejtől

Szombathelyen egy gyanús esettel, Zalaegerszegen pedig egy újabb beteggel gyarapodott azoknak a száma, akik nyers kecsketej fogyasztása után kaptak vírusos agyvelőgyulladást; a két megyében összesen 20 fertőzöttről van információ.