A Corvin-közből indult el az a kezdetben mintegy ezer fős tömeg, amely – a Blahán, az Astorián és a Deák téren át – kora este a Kossuth térre érkezett. A szervezők a „Kossuth téri tüntetők” néven ismerté vált, Gyurcsány Ferencet perbe fogó csoportosulásból kerültek ki, legismertebb vezérük pedig a sokkal inkább misszionáriushoz, mintsem egy utcai harcoshoz hasonlító Gonda László, egy másik vezéralakjuk pedig az a Debil becenevű férfi, akinek a neve egy tavaly nyilvánosságra került – október 23-án rögzített - mobiltelefonlehallgatásban vált ismertté.

Már a Corvinnál nyilvánvaló volt, hogy a főleg megkeseredett akciónyugdíjasból álló keménymag nem lesz képes erőszakkal bevenni a Parlamentet, igaz, ez eszük ágában sem volt. A verbális agressziót leszámítva ez valóban békés, nyugodt tüntetés volt, még akkor is, ha a Deák térnél már mintegy kétezer fősre duzzadt tömeghez a Blaha Lujza téren csatlakozott néhány vastagnyakú kopasz figura is, illetve olyan fiatalok, akiknek a felszerelésén (sál, bütyökvédő kesztyű stb.) látszott, nem piknikre készültek.

Ami szembetűnő, az az arányos rendőri jelenlét, illetve a rendőrség – dicséretes – stratégiaváltása. A tavaly ősszel még extrém sportolókat megszégyenítő szerkóban (sisak, testpáncélzat) feszítő rebiszesek helyett mindössze néhány puhasapkás rendőr kísérte elől-hátul a felvonulókat, és a környező utcákban sem bújtak el látványosan a terminátorok, ahogy azt a zavargások idején tették. A Kossuth tér felé haladva mindössze egyszer ütközünk bele puhasapkás rebiszesekbe, akik egy útépítés törmelékeit vették körbe, nehogy valakinek eszébe jusson, hogy azzal küldi meg a Parlamentből távozó képviselőket vagy a rend őreit. Útközben feltűnt a tömeg elején Magyarország legismertebb pólóárus bloggere is, aki az általa oly’ sokszor hangoztatott médiaterror ellenére úgy tűnik, imád szerepelni, s még tüntetés közben is szívesen és boldogan nyilatkozott a sajtónak.

A Kossuth téren aztán a szokásos forgatókönyv alapján zajlottak az események. A nemzeti színű lobogóval díszített mini emelvényen a tavalyi tüntetésekről ismert szónokok váltották egymást (kis időre a pólóblogger is szót kapott), a téma pedig nagyjából ugyanaz: meg kell buktatni a kormányt, meg kell védeni a magyar nemzetet. Noha a főgonosz Gyurcsány, az MSZP és az SZDSZ, azért kap a fejére az ellenzék is. Orbánékkal az a baj, hogy csak a szájuk jár, de nem képesek megdönteni a nemzetromboló kormányt, s a hatalmi elit tagjaként ők is felelősek a kialakult helyzetért – nagyjából így foglalható össze mindaz, amiről a szónokok taps és fütty kíséretében, sokszor frusztráltan és kiabálva beszéltek. Jóllehet az ellenzéket azzal vádolták, hogy csak beszélnek és nem csinálnak semmit, ők is csak beszéltek. "Háború van, háború. Nem veszitek észre?" - kérdezte az egyik szónok.

A kora este egyik legizgalmasabb jelenete volt, amikor az egyik szónok szájából elhangzott az Y terv. Aki nem tudná: a titokzatos Y tervről már korábban is említést tettek újságíróknak a Kossuth téri tüntetés vezéralakjai. A terv azért is keltette fel a sajtó figyelmét, mert az olyannyira titkos, hogy úgy tűnt, még a kiagyalói előtt is rejtve maradt. Utólag rekonstruálva a konspirációt, valójában az történhetett, hogy a szervezők egy nagyon-nagyon szűk köre, azaz a legeslegbeavatottabbak anélkül találták ki a tervet, hogy a kevésbé legeslegbeavatottabbak orrára kötötték volna, miközben mindkét kör, tehát a legeslegbeavatottabbak és a kevésbé legeslegbeavatottabbak is  lebegtették a témát a sajtónak. Titkolózásukat azzal indokolták, hogy nem szeretnék, ha a hatalom értesülne arról, mire készülnek, ami az ő szemszögükből érthető. De mint később még a forradalomban szentül hívő demonstrálók számára is nyilvánvalóvá vált, a biztonságért felelős szervek kijátszásához ennél azért komolyabb konspirációra lenne szükség. 

Az Y tervet a kilencvenes évek eleji taxisblokád inspirálta. Ám volt benne egy csavar: ezúttal nem csomópontokat, hanem állami intézményeket, mégpedig összesen tizenhármat vettek volna blokád alá a tüntetők. A szónokok tehát arra kérték a tüntetőket, hogy jelentkezzenek ezekbe a csoportokba. A csoport vezetőit is a demonstráció ideje alatt választották meg: bárki jelentkezhetett a tömegből csoportvezetőnek, a további instrukciókat pedig egy lezárt borítékban kapta. Az már tényleg a vicc határát súrolta, amikor az egyik tévé riportere is egy ilyen borítékot szorítgatott a kezében.

A szervezők abból indultak ki, hogy az erőszakmentes blokád a tüntetés egy békés fajtája. Eszesen úgy kalkuláltak, hogy erőszakmentesen senkit nem engednek majd be ezekbe az intézményekbe, s ha akciójuk ellen a rendőrség erőszakkal lép fel, akkor az az általuk egyébként rendszeresen becsmérelt „EU-s jogszabályok” ütközik. A terv egyébként, úgy ahogy volt, be is csődölt: néhány fiatal ugyan nekiállt blokád alá venni az egyik „terrorfészket”, az oktatási minisztériumot, sikertelenül. A terv azért is bukott meg, mert kevés volt az ember, és akik meg voltak, nem tudták, hogy mit is kellene tenniük. Ráadásul a tüntetők sem szívesen mozdultak el a Kossuth térről, ami természetesen érthető: sokkal jobb mulatság rendőri felvigyázással leköpdösni egy parlamenti képviselőt, mint egész éjjel dekkolni valamelyik hivatal előtt. A győzelemre várva.