szerző:
MTI

Sikkasztás miatt tíz hónap börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a volt salgótarjáni szocialista önkormányzati képviselőt, akit a város polgármestere jelentett fel; a bíróság a szabadságvesztés végrehajtását két évre felfüggesztette, az ítélet nem jogerős - közölte a Nógrád Megyei Bíróság szóvivője.

Barsi József elmondta: Karakasev Annát bűnösnek mondta ki a Salgótarjáni Városi Bíróság egy rendbeli, jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntettében. A volt képviselőt tíz hónap börtönre és mellékbüntetésként 100
ezer forint pénzbüntetésre ítélte a bíróság, de a szabadságvesztés végrehajtását két évre felfüggesztette.
A szóvivő hozzátette: a bíróság előzetes mentesítésben részesítette Karakasev Annát, vagyis mentesül a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól.
   
Az ítélet nem jogerős, az ügyész három napos gondolkodási időt kért. Karakasev Anna 1994-től dolgozott Salgótarjánban önkormányzati képviselőként, az előző ciklusban az MSZP frakcióvezetője és a pénzügyi bizottság elnöke volt. A vádirat szerint az Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata (OIGSZ) igazgatójaként 2006 augusztusában 2,5 millió forintot vett ki a házipénztárból, és a pénzt csak a vizsgálat után, fél évvel később tette vissza.
   
A szocialista politikus és intézményvezető ellen a Fidesz-többségű közgyűlés polgármestere tett feljelentést tavaly márciusban egy önkormányzati vizsgálat után. Karakasev Anna múlt év februárjában lemondott vezetői
megbízásáról, majd képviselői mandátumáról is.
 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
hvg.hu Itthon

Kósa a szocialista szavazók között is népszerű

A magyar politikusok népszerűségi indexét továbbra is Kósa Lajos vezeti, őt követi Sólyom László és Szili Katalin. A legkevésbé rokonszenves politikusok: Horváth Ágnes, Gyurcsány Ferenc és Kóka János. Összességében a vizsgált politikusi garnitúra megítélése erősen negatív.A Századvég és a Forsense 2007. október 12. és 26. között végzett telefonos közvélemény-kutatást.

Itthon

Szocialista politikus a Főkefe egyik gyáregységének élén

Szociális problémák iránt érzékeny szakembert kerestek, és a szocialistáknál találták meg. Gyebrovszki János szombathelyi MSZP-s városi képviselő lett a Főkefe Kht. új helyi gyáregységvezetője. Felettesei bíznak kapcsolatrendszerében.

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait

Moszkva befészkelte magát a sarkvidékre és várja a felmelegedést

Moszkva befészkelte magát a sarkvidékre és várja a felmelegedést

Trumpék előálltak valamivel, és ennek a Facebook és a Twitter ihatja meg a levét

Trumpék előálltak valamivel, és ennek a Facebook és a Twitter ihatja meg a levét

Csinált egy speciális telefont a Samsung, ami később még nagyon sokat érhet

Csinált egy speciális telefont a Samsung, ami később még nagyon sokat érhet

Figyelem, ma éjfél az adóbevallás határideje!

Figyelem, ma éjfél az adóbevallás határideje!

Eladó egy darabka történelem, a nácik által pénzelt legelső Porsche

Eladó egy darabka történelem, a nácik által pénzelt legelső Porsche