Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Donald Trump szerint Oroszországnak nem lesz problémája a megegyezéssel. Volodimir Zelenszkij már pénteken Washingtonba fog utazni aláírni a szerződést.
„Összesen 350 milliárd dollárt és rengeteg katonai felszerelést, valamint a harc folytatásának jogát” kapja Ukrajna az ásványkincsekért cserébe – mondta Donald Trump a CNN-nek.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hivatala kedd este jelentette be, hogy megegyezett Kijev és Washington az ukrán ásványkincsekről. A megállapodás szerint Ukrajna létrehoz egy alapot, amelybe az állami tulajdonban lévő ásványkincsek – köztük az olaj és a földgáz – eladásából származó bevételek 50 százalékát fizeti majd be, és az alap ukrajnai projektekbe fog befektetni. A megállapodás nem terjed ki a már működő cégek – így például a Naftogaz és az Ukrnafta – olaj- és gázkitermelésére.
Zelenszkij már pénteken Washingtonba utazik, hogy aláírják a szerződést. Trump azt is elmondta, hogy „nagyjából megtárgyaltuk az üzletünket a ritkaföldfémekről és különböző más dolgokról” – mondta Trump újságíróknak, hozzátéve, hogy később Ukrajna jövőbeli biztonságáról is tárgyalni fognak.
Arra a kérdésre, hogy mit fog ehhez szólni Oroszország, azt mondta az amerikai elnök, hogy „beszéltem erről Oroszországgal. Úgy tűnt, nem volt problémájuk vele. Szóval azt hiszem, megértik … ha egyszer ezt megtesszük, nem mennek vissza”.
Donald Trump a háború utáni békefenntartásra vonatkozó kérdésre úgy válaszolt, hogy szükség van ilyen tevékenységre, és azt olyan formában kell megteremteni, hogy mindenki számára kielégítő legyen. Egy másik kérdésre az elnök kifejtette, hogy Ukrajna katonai támogatását hosszabb távon Európa végezheti, de az Egyesült Államok katonai jelenléte megmaradhat Európában.
Az elnök egyben szándékát fejezte ki, hogy az Ukrajnával való megállapodást követően folytatódjon a támogatás, egyben megállapította, hogy az Egyesült Államok elmúlt években nyújtott segítsége nélkül a háború „nagyon rövid időn belül véget ért volna”. A katonai eszközök szállítását illetően Donald Trump úgy fogalmazott, hogy „egy ideig folytatódhat tovább, legalább addig, amíg létrejön a megegyezés Oroszországgal”, és hozzátette, hogy véleménye szerint gyorsan lehetséges a rendezés, mert Vlagyimir Putyin orosz elnök is ezt akarja.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.