Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az ukrán elnök neki fogja szegezni a kérdést Donald Trumpnak, hogy az USA továbbra is támogatja-e Ukrajnát.
Egyelőre nem tartalmaz biztonsági garanciákat az a keretmegállapodás, amit az Egyesült Államokkal készül aláírni az ukrán ásványkincsekről – mondta Volodimir Zelenszkij szerdán a BBC szerint.
Azt is elmondta, hogy nyomást gyakoroltak az amerikaiakra, hogy a biztonsági garanciák támogatására vonatkozó sort is foglaljanak bele, bár erről még nem született döntés. Úgy gondolja, a mostani keretszerződés további megállapodásokhoz fog vezetni.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hivatala kedd este jelentette be, hogy megegyezett Kijev és Washington az ukrán ásványkincsekről. A megállapodás szerint Ukrajna létrehoz egy alapot, amelybe az állami tulajdonban lévő ásványkincsek – köztük az olaj és a földgáz – eladásából származó bevételek 50 százalékát fizeti majd be, és az alap ukrajnai projektekbe fog befektetni.
Beszélt Donald Trump korábbi követeléséről, hogy az Ukrajnának adott támogatásokat fizessék vissza, az ukrán elnök szerint az alku értelmében erről nincs szó, és 10 centet sem kell visszaadniuk. Zelenszkij pénteken utazik Washingtonba, hogy Trumppal tárgyaljon.
Az ukrán államfő szerint, ha pénteken ellátogat a Fehér Házba, akkor nekiszegezi a kérdést Trumpnak, hogy Amerika továbbra is támogatja-e Ukrajnát.
A BBC megkérdezte Zelenszkijt, hogy kilépne-e a megállapodásból, ha Trump nem nyújtaná a kívánt biztonsági garanciákat. Azt válaszolta: „Szeretném megtalálni a NATO felé vezeti utat, vagy valami hasonlót” – majd hozzátette: „Ha nem kapunk biztonsági garanciákat, nem lesz tűzszünet, és semmi sem fog működni, semmi”.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
Több robotrepülőgéppel vették célba az üzemet.
Magyar Péter magára vette.
Húszmilliárdos keretről lehet szó.
A legjellemzőbb hiányosságok között az olajszivárgást, a nem megfelelő fékhatást, a gumiabroncsok és a futóműalkatrészek állapotát jegyezték fel.
A magyar kormányfő bojkottálja, hogy Ukrajna megkezdhesse a felvételi tárgyalásokat az EU-val, ám most éppen szövetségese, az amerikai elnök szólítja fel, hogy adja fel a vétót.
A korábbi hírek szerint az amerikai elnök azt kérte, hogy a magyar kormányfő ne blokkolja tovább Ukrajna EU-csatlakozását.