szerző:
HavariaPress

Elfogták azt a fiatal nőt és azt a férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy meggyilkolták az M5-ös autópálya fővárosi szakaszának közelében holtan megtalált nőt - tudta meg a HavariaPress.

Kik  a gyanúsítottak?
Erről bővebben a hvg.hu-n olvashat.
A nyomozók már korábban azonosították azt a 18 éves salgótarjáni lányt, valamint azt a 22 éves budapesti férfit, akik a gyanú szerint meggyilkolták az augusztus 12-én este, az M5-ös sztráda 18-as kilométerénél, egy földúton holtan megtalált fiatal nőt. A nagy erőkkel megkezdett nyomozás eredményeként a két feltételezett tettest elfogták.

Az elfogás körülményei egyelőre nem ismertek, annyit tudni, hogy mindkét gyanúsított őrizetben van. Mint ismert, barátnője fedezte fel annak a fiatal nőnek a holttestét, akit eddig ismeretlen körülmények között gyilkoltak meg a XXIII. kerületi autópálya-szakasz közelében. Már a helyszíni szemlén egyértelműnek látszott, hogy a nő gyilkosság áldozata lett, ezt a feltevést pedig az igazságügyi orvosszakértő szakvéleménye alátámasztotta. A BRFK emberölés miatt folytat eljárást az ügyben.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Komposztálható cserepekben árulja dísznövényeit a Spar

Komposztálható cserepekben árulja dísznövényeit a Spar

Parti Nagy Lajos: A magyarok szavazták meg a saját diktátorukat, háromszor is

Parti Nagy Lajos: A magyarok szavazták meg a saját diktátorukat, háromszor is

A jegybank is tehet arról, hogy a kormány lakáspolitikája megbukott

A jegybank is tehet arról, hogy a kormány lakáspolitikája megbukott

Szigort ígért a kormány, de ez sem akadályozta volna meg a győri gyerekgyilkosságot

Szigort ígért a kormány, de ez sem akadályozta volna meg a győri gyerekgyilkosságot

Neonáci csoportot tiltottak be Németországban

Neonáci csoportot tiltottak be Németországban

Órákig gondolkodott a kormány, majd csak kinyögte, hogy Soros a hibás

Órákig gondolkodott a kormány, majd csak kinyögte, hogy Soros a hibás