szerző:
MTI

Beszakadt egy korcsolyázó alatt a jég szombat délelőtt a Velencei-tavon, a kijelölt pályákon kívüli területen; a felelőtlen korcsolyázót kimentették

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint bár a tó jege megfelelő vastagságú, a jégpáncélt azonban több helyen tördelik szét rianások. Ezért csak a kijelölt helyeken szabad korcsolyázni,
   
A tavon három kijelölt pályán - az agárdi Pop strandon, a gárdonyi Sport Beachen és a velencei strand területén - lehet biztonságosan korcsolyázni - hívta fel a figyelmet R. Szabó Ágnes.
   
A jelek szerint sokan mégis "szűknek" érzik a kijelölt területeket, s a figyelmeztetés ellenére bemerészkednek a tó belsejébe, a nádasok közelébe. Ez azért nagyon veszélyes, mert a jégpáncélt szinte 50-100 méterenként töri szét egy-egy, a hirtelen megenyhült időben kiolvadt, messzebbről hófoltnak tűnő rianás, s a partokról az olvadással megindultak a befolyások is, amelyek pedig vizesítik a jeget - mondta el az MTI-nek a tófelügyelő.
   
Falusy Ferenc tájékoztatása szerint életveszélyes elhagyni a kijelölt korcsolyapályákat, a parttól távolabb, a tó egyes részein ugyanis a rianások alatt három méter mély a víz. A tófelügyelet szombaton újabb táblák kihelyezésével igyekszik felhívni a figyelmet a veszélyre.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Nagyon fél a kudarctól, ezért rengeteget dolgozik a 60 éves Rudolf Péter

Nagyon fél a kudarctól, ezért rengeteget dolgozik a 60 éves Rudolf Péter

Baranyi Krisztina: Iratokat akarnak eltüntetni a ferencvárosi önkormányzatnál

Baranyi Krisztina: Iratokat akarnak eltüntetni a ferencvárosi önkormányzatnál

A Pest Megyei Kormányhivatal vezetője műtősfiúhoz hasonlítja Karácsonyt, akinek szikét adtak a kezébe

A Pest Megyei Kormányhivatal vezetője műtősfiúhoz hasonlítja Karácsonyt, akinek szikét adtak a kezébe

Lengyel választás: a szenátusban még sincs kormánypárti többség

Lengyel választás: a szenátusban még sincs kormánypárti többség

Tovább nőtt a Hagibis halálos áldozatainak száma Japánban

Tovább nőtt a Hagibis halálos áldozatainak száma Japánban

A hároméves bérmegállapodás után visszaállítják a korábbi béreket egy állami cégnél

A hároméves bérmegállapodás után visszaállítják a korábbi béreket egy állami cégnél