Bármilyen cigányoknak kedvező szakpolitika csupán liberális okoskodás, sőt egyenesen kudarc és pénzkidobás, amennyiben nem hoz a többség szemében is látványos eredményeket - ilyen egyszerű gondolatmenetre épül az integrált oktatás heves bírálata - leginkább előfeltételezéseken, szóbeszédeken vagy sejtéseken alapul, nem pedig a valóság ismeretén.
 
A szocialista Tatai-Tóth András, meg a fideszes Sió László megszólalásai az integrált oktatás befuccsolásáról épp csak a legfrissebbek a hasonló tartalmú nyilatkozatok közül, de tagadhatatlanul meg volt már ágyazva ezeknek a bírálatoknak. Manapság egyébként is a "képmutatás helyett bátran ki kell mondani"  korát éljük. 
 
Legutóbb már maga Sólyom László tért ki arra a Népszabadságnak adott szombati interjújában, hogy "nem lehet doktriner módon megoldani ezt a kérdést, vagyis mindenkire mindehol ugyanazt az integrációt kényszeríteni". Valamifajta rögeszméje lehet ez a megszólalóknak, mivel fideszes és szocialista nyilatkozók is azt sugallják, mintha itt drákói szigorral kikényszerített oktatási integrációról lenne szó, amelybe egyként belerokkannak az iskolák, a szülők és a gyerekek.
 
Pedig indokolt lenne ezzel kapcsolatban óvatosabban nyilatkozni, hiszen jelenleg messze nem az a helyzet, hogy az iskolák többsége elkeseredetten nyögi a kényszerintegráció terheit. Sokkal inkább arról, hogy az intézményekben sokáig bevett gyakorlat volt a roma gyerekek kevéssé indokolt gyógypedagógiai osztályba zárása, mint ahogyan az is, hogy a települések alapítványi fenntartású iskolák útján biztosítják, hogy szegények és cigányok ne keveredjenek a jobb módúakkal. Ha egy iskola(fenntartó) ezzel a gyakorlattal le akar számolni, ahhoz plusz forrásokat kap, illetve ha uniós pénzekre pályázik, ezzel a gyakorlattal le kell számolnia. (A hátrányos helyzetű, illetve a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket cikkünkben számtalanszor emlegetjük, ezért néha a HH-s, illetve a HHH-s rövidítést használjuk.)

Pénz, jó tanár és jó program kell - szólt az államelnök megoldási képlete ugyanebben az interjúban. Talán éppen ezért érdemes gyorsan leszögezni, hogy a jó tanár inkább az integrált oktatással járhat együtt. Téved, aki azt gondolja, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket szigetszerűen, csoportokba összezárva megfelelő oktatási szolgáltatást kapnak. A tények ezzel szemben azt mutatják, hogy ha hátrányos helyzetűeket nagy csoportban, a többségtől elválasztva oktatnak, onnan lassan elvándorolnak a jobb képességű tanárok. Érthető is, hiszen hátrányos helyzetű gyerekeket egy tömegben tanítani embert próbáló feladat, a felkészültebb pedagógusok tehát előbb-utóbb jobb munkahelyet keresnek, a HH-s gyerekekkel maradt pedagógusoknak pedig gyakran sem képességük, sem türelmük nincs a velük folytatott küzdelemhez. Konfliktuskezelő módszereik gyakran korszerűtlenek, sikerélményben még úgyis alig van részük, így jelentősen csökkentik a követelményszintet. S bár elfogadhatatlan, mégis felfogható, hogy ebben a helyzetben miért jut odáig sok pedagógus, hogy a kudarcokért egyedül a diákot és családját kiáltsa ki bűnbaknak. Ha tehát nehezen szocializálható gyerekeket zárunk össze, azzal csak rosszabb helyzetbe hozzuk őket, esélyeik az emberhez méltó munkára és életre egyre csak csökkennek.

"Eddig egyetlen mérvadó kutatás készült az integráció hatásairól, ezért aki a témáról véleményt formál, az nem hagyhatja figyelmen kívül ennek eredményeit" - mondja Havas Gábor szociológus. Márpedig a Kézdi Gábor és Surányi Éva szerzőpáros felmérése szerint a vegyes tanulócsoportokan az integrált oktatás mind a hátrányos helyzetű, mind a többséghez tartozó diákokból a jobbat hozza ki. A kutatás során eltérő képességű tanulókat vizsgáltak, nem feltétlenül csak romákat. Az oktatási tárca esélyegyenlőségi főigazgatóságának munkatársa, Sárközi Gábor is úgy fogalmaz: a pedagógusok munkájának eredményességét és az integrált oktatás gyerekekre gyakorolt hatását külön kell választani.
 
Szó nincs arról, hogy a hátrányos helyzetű gyerekeket könnyű volna oktatni. Az egymással összezárt, permanens kudarcra ítélt hátrányos helyzetűek között (meg nyilván szülőként majd azok gyerekeiben is) kialakul a tanulással szembehelyezkedő szemlélet. A szakemberek szerint csak a 25 százalékos arányt meg nem haladó HHH-s arány mellett működik az integrált oktatás, ezt kellene települési-kistérségi szinten biztosítani. Ezzel szemben ma az általános iskolákban a roma tanulóknak nagyjából egyharmadát oktatják szélsőségesen szegregált körülmények között. (Lásd Havas Gábor írását a Zöld Könyvben.)
 
A megoldáshoz pártszínektől függetlenül el lehet jutni: úgy kell kijelölni az adott település iskoláihoz tartozó körzethatárokat, hogy a HH-s meg a HHH-s gyerekek aránya minden intézményben nagyjából azonos legyen. Távolabbi kerületek-utcák is besorolhatók egy körzetbe, de az ott élők számára iskolabusz biztosításával kell megkönnyíteni a tanórákra járást. Mivel szabad iskolaválasztás van, mégiscsak megindulhat valamifajta áramlás az egyes iskolák között, de az arányok fenntartása érdekében a körzethatárokat évente felül kell vizsgálni. Így csinálják ezt Hódmezővásárhelyen, Szegeden, Nyíregyházán.
 
Az integrált oktatás kritikusai közül sokan a jogszabályi előírások helyett inkább a hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó pedagógusok módszertani felkészítését hiányolják. Az ő kedvükért vagyunk kénytelenek leírni, hogy ilyen módszertani tréning volt és van. Az iskoláknak, amelyek plusz normatívát igényeltek a hátrányos helyzetűek oktatásához, ezekre a képzésekre kellett, hogy beirassák munkatársaikat. A kurzus tizenegy szakterületet foglal magában: drámapedagógiától az aktív tanuláson át a projektszemléletű oktatásig és a kooperatív tanulásszervezésig. Az ehhez szükséges tananyagokat, módszertant magyar pedagógusok formálták. A tudományosan hangzó kifejezések mögött egyszerű gyerekközpontú pedagógiai szemléletmód rejlik.
 
Arról az alternatív pedagógiáról van tehát szó, amely lehet, hogy sokak számára továbbra is szitokszó vagy liberális ármány, valójában azonban teljesen bevett és működő alternatívája az idehaza egyre sikertelenebb poroszos szemléletű oktatásnak. Utóbbi úgy működik, hogy a tanár az osztályteremben nagymonológot ad elő, majd a soron következő alkalmakkor megkísérli rajtakapni diákjait, hogy mit nem tudnak. Nem kell külföldre utaznunk vagy Waldorf-iskolába mennünk, hogy lássuk, mennyire idejétmúlt ez a módszer. Elegendő beiratkozni egy korszerű nyelviskolába.
 
Egyébként éppen effajta tréningeken vettek részt azok a pedagógusok, akiknek harmada - a tanfolyam végén ugyanúgy, mint ahogyan az elején - genetikailag kódoltnak vélte a romák iskolai kudarcait. Meglehet, mindez azt mutatja, az integrációs erőfeszítésekhez nem igazán kedvez a tantestületi környezet. Ezzel együtt azért elmondható, a tanárok, az iskolák és az iskolafenntartók hozzáállása általában a többség elvárásait tükrözi, és annak megfelelően változik. 
 
A tanárok örülnek, ha nincs balhé 
 
"Pedagógus vagyok, ismerem a vidéki tantestületeket, s sajnos, azt kell mondanom, a tanárokban nincs motiváció, mindenki rutinból éli túl a napjait, s örül, ha megússza konfliktus nélkül. Most talán a pluszpénz hatására megindul valami" - mondja lapunknak a berettyóújfalui Igazgyöngy művészeti iskolát vezető L. Ritók Nóra, utalva a HHH-s gyerekeket oktató tanárok bérkiegészítésre, amelyet az integrációs normatívára jogosult iskolák pályázhattak meg január elején. A tanárok 5 ezer és 60 ezer forint közötti összeget kaphatnak.
 
Nyilvánvaló, hogy ha jól szocializált gyerekek közé a kelleténél nagyobb arányban rosszul szocializáltakat tesznek, az komoly konfliktusokat szül. És az is nyilvánvaló, hogy nem várható egyetlen szülőtől sem, hogy gyermekét kísérleti nyúlnak adja egy integrációs teszthez. De tudniuk kell, hogy gyerekeiknek a rosszul szocializált, hátrányos helyzetű réteggel való találkozása ugyan későbbre tolódik, de nem marad el. És ezt vélhetően traumatikus élményként élik majd meg.
 
"Nálunk működik az integráció, mert építek arra a szokásrendszerre, hogy ha együtt élünk, akkor együtt is dolgozunk, ráadásul a szülőkkel való kapcsolatok ápolását is nagyon komolyan vesszük. Nálunk nincs választási lehetőség, nem kerülhet a gyerek olyan osztályba, ahol nincs cigány. Elismerem, jobb helyzetben vagyok, mint más iskolák, hiszen míg nálunk az integrált oktatás kezdettől fogva magától értetődő volt, a szomszédban álló elitiskola például most szembesül azzal, hogy érkeznek hozzá cigány tanulók" - magyarázza L. Ritók Nóra.  

Visszatérő elem az integrációszkeptikusok érvelésében a pécsi Gandhi Gimnázium emlegetése, mint olyan szellemi műhelyé, amelynek sikere igazolja, hogy nem kell vegyülni, az oktatást meg tudja oldani a kisebbség magától is. Ez azonban ott csúszik el, érvelnek forrásaink, hogy a Gandhi egy nemzetiségi alapon szerveződő intézmény, ahová szabad akaratukból iratkoznak be a roma diákok. Nem hasonlítható össze azzal, amikor egy diák (pontosabban szülei) akarata ellenére kerül "cigányosztályba". 
 
A képlethez hozzá tartozik, hogy igenis léteznek alulról jövő roma kezdeményezések: vidéken, kis falvakban számtalan tanodát alapítottak hátrányos helyzetű és roma gyerekek számára, ezek az intézmények a hírek szerint éppen mostanában fulladnak meg, miután az uniós pályázati pénzek átutalásának késlekedése miatt áthidaló kölcsönökbe verték magukat és eladósodtak. 
 
L. Ritók Nóra, a berettyóújfalui tanárnő és integrációs szakértő szerint az integrációs források elköltésénél a felügyeleti szerv, vagyis a minisztérium azt nem vette csak figyelembe, hogy a programok, s az korszerű szemlélet milyen szintre szivárog le. Azt mindenesetre ő is és a tárca is sikerként könyveli el, hogy azokban a helyzetelemzésekben és intézkedési tervekben, amelyeket az iskolák, vagy fenntartóik uniós támogatások elnyeréséhez szabott feltételül a tárca és az európai pénzeket felügyelő Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ), sikerült jelentős részben felszámolni azt a gyakorlatot, hogy roma gyerekeket automatikusan gyógypedagógiai (vagyis "kisegítős") osztályokba sorolnak.
 
Ma már 1300 közoktatási intézmény folytat integrációs gyakorlatot, vagyis az általános iskolák egynegyede - mondja Sárközi Gábor.

Az a hiányossága továbbra is megvan a rendszernek, hogy csak települési szinten képes kezelni a problémát. A lecsúszott kisfalvakban továbbra is a HHH-s gyerekek kerülhetnek többségbe: az ő bajaikra a kistérségi szintű körzetesítés lehet a megoldás. 

Az oktatás nem elég

Ha az integrált oktatás netán nem hozta a várt eredményt, azért sem egyedül az iskola vagy a motiválatlan tantestület a felelős. Az oktatási integráció csak a munkapiaci integrációval, a családsegítő rendszerek készenlétbe állításával, vagy - ahogyan Sólyom László is kiemelte - mentorálással együtt valósítható meg. Történetesen az oktatási tárcának volt és van ilyen mentorprogramja, ebben a tanévben közel húszezer mentoráló tanár és diák pár dolgozik együtt. Az OKM a hátrányos helyzetű gyerekeket oktatók bérpótlékán kívül az óvodáztatási támogatást vezeti be idén: félévente tízezer forintot kap az a szülő, aki kicsi korban már rendszeresen közösségbe járatja a gyerekét.

"Az ÁSZ-jelentéssel szemben úgy látom, hogy nem pusztán az adja egy progam sikerét, hogy hány roma vett benne részt, hiszen akkor bármely fővárosi építkezést integrációs projektnek nevezhetnénk. A kérdés, hogy az egyes projektek mennyire segítették elő az esélyegyenlőség érvényesülését, s a kitűzött tervet a monitorozás alapján teljesítették-e" - mondja Sárközi, aki szerint a ráfordításokat és a kedvezményezettek számát a vitázó felek másként fogják megítélni.
 
Meglehet, nem az integrációs erőfeszítések, hanem az egész magyar közoktatás szegénységi bizonyítványát kellene inkább kiállítani. Elegendő elolvasni a Zöld könyvet, belepillantani a PISA-felmérések eredményeibe, majd melléhelyezni az oktatásba öntött pénzt, és kijön a siralmas végeredmény.

K. G.