A többség tehetetlen, de a cigányoktól cselekvést vár

A dokumentum szerint 2008 októberéhez képest 2009 áprilisára 81 százalékról 82 százalékra nőtt az "erőszakos asszimiláció" támogatóinak aránya: ők azok, akik szerint a cigányokat "rá kellene szoktatni" arra, hogy ugyanúgy éljenek, mint a nem cigányok. 

Tavaly októberhez képest szintén nőtt azok aránya, 82-ről 84 százalékra, akik szerint a cigányok gondjai megoldódnának, "ha elkezdenének dolgozni". A Publicus Intézet szerint ez az adat arra világít rá, hogy a megkérdezettek négyötöde szerint a cigányok nem szeretnek dolgozni, és ez a legfőbb oka hátrányos helyzetüknek is.

Ezt a problémát egy másik kérdés segítségével is vizsgálta az intézet, miszerint a cigányok gondjai végre megoldódnának, ha kapnának munkát. Itt már csak 65 százalék gondolja úgy, hogy nem a munka hiánya a probléma a cigányok hátrányos helyzetét illetően.

A megkérdezettek 46 százaléka vélte úgy, hogy vannak olyan bűncselekmények, amelyeket leginkább cigányok követnek el, ezért a büntetőjogban külön szabályokat kellene alkalmazni rájuk. A Publicus Intézet szerint az erre a kérdésre válaszolók lényegében azon az állásponton vannak, hogy létezik "cigánybűnözés".

A megkérdezettek 74 százaléka elutasítja azt a gondolatot is, amely szerint a roma kisebbség helyzetén pozitív diszkriminációval lehetne segíteni. A kutatás összegzése szerint a megkérdezettek 80 százaléka úgy gondolja, hogy ő személy szerint nem tudna tenni a rossz viszony javulásáért.

Az intézet összegzése szerint az egyéni felelősség kérdésének mindennemű hárítását igazolja az is, hogy a megkérdezettek arra a kérdésre, ki tudna javítani a cigányok és nem cigányok viszonyán, első helyen magukat a cigányokat jelölik meg, majd mindjárt ezután a kormányt. A dokumentumban arra is felhívták a figyelmet, hogy a nem cigányok az egyén szintjén nem érzik felelősségüknek vagy kompetenciájuknak a rossz viszony javítását, ugyanakkor az egyes cigány emberektől ezt elvárják. 

A kérdőíves vizsgálatot március 23. és április 7. között készítette a Publicus Intézet az ország felnőtt népességét reprezentáló 2500 ember személyes megkérdezésével.