szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Repülőtéri Rendőri Igazgatóság (RRI) sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta az MTI-nek azt a sajtóértesülést, hogy őrizetbe vették a BKV és a Budapest Airport jogi igazgatóját, a cégeknél tudnak az ügyről, de részleteket nem közölnek.

Horváth Katalin Fanni, az RRI szóvivője szombaton délelőtt annyit közölt: egyelőre nem kívánnak reagálni az értesülésre, akkor fogják kommentálni az ügyet, ha az már nem sérti a nyomozás érdekeit. Hétfő reggel sajtótájékoztatót tartanak ez ügyben - tette hozzá.
  
Hardy Mihály, a Budapest Airport (BA) kommunikációs igazgatója szintén nem kívánt reagálni, annyit mondott, hogy tudnak az ügyről, de semmilyen részletet nem közölt. 
 
Pásztor Erzsébet, a BKV kommunikációs igazgatója úgy fogalmazott, hogy a nyomozásról hivatalos tájékoztatást kaptak, az őrizetbe vételről viszont csak a médiából értesültek. "Mindaddig nem tudjuk, milyen összefüggésben van a BKV-val az őrizetbe vétel, amíg nincs tudomásunk arról, hogy kivel találkozott a jogi igazgató, és az egyéb, a találkozót érintő részletekről" - tette hozzá.
  
Az MTV Híradó értesülése szerint őrizetbe vette a rendőrség a BKV és a Budapest Airport jogi igazgatóját is, mindkettőjüket bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel, csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsítják. A BKV jogi igazgatóját - aki korábban a Budapest Airportnál dolgozott - péntek este tetten érték, amint egy bevásárlóközpont parkolójában tízmillió forint vesztegetési pénzt vett át a BKV-val szerződésben álló egyik cég képviselőjétől. A nyomozás eddigi adatai szerint az igazgató fiktív megbízásokat adott ügyvédeknek, akik a megbízási díj egy részét visszaadták neki. 

A Budapest Airport jogi igazgatóját lakásán fogták el. Azzal gyanúsítják, hogy a BKV jelenlegi jogi igazgatójával összejátszva pénzért belső információkat szivárogtatott ki, hogy egyes cégek a Budapest Airporttól megrendelésekhez tudjanak jutni.

Az MTV Híradó értesülése szerint a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság éjszaka házkutatást tartott a BKV Akácfa utcai székházában, a BKV és a Budapest Airport jogi igazgatójának lakásán és egy, a BKV-val szerződésben álló ügyvédi irodában is. A nyomozók mind a négy helyszínen dokumentumokat és számítástechnikai adathordozókat foglaltak le.



    


HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!