A Menhely Alapítvány két munkatársa és egy önkéntesük fogadott maga mellé bennünket egy estére. Béla, Tibor, Cecília, s még sokan mások minden nap járják a fővárosi utcákat krízisautójukkal, meglátogatják a hónapok vagy éppen évek óta ismert hajléktalanokat, s megkeresik azokat is, akik miatt valaki betelefonált, s talán segítségre van szükségük. Pokróc, tea, müzli szelet és őszinte érdeklődés. S persze ajánlat egy fuvarra a hajléktalanszállóra. Az ember tragédiája élőben, Budapestről. Nincs hideg, mondják, mínusz három fok.

Első szín – Zugló, a társasházak tövében

Álltam a Nyugati téren, néztem a házakat és azon gondolkoztam, hogy melyikről ugorjak le. A legtöbb kapu be volt zárva és nekem egyszer csak bekattant: hát bolond vagy te?! Leugrasz, aztán vagy meghalsz vagy nyomorék leszel. Ez Anna kilenc évvel ezelőtti, első hajlék nélkül töltött estéjének története. A válása után került utcára, pedig annak idején ő járt ki egy lakást, ahova a férjével beköltöztek. Idővel azonban továbbálltak a Dob utcai ötven négyzetméterből, mert a férfi gondnoki állást kapott, s az új lakásból neki kellett mennie, amikor tönkrement a kapcsolatuk. Energikus, intelligens ötvenéves nő. Novellákat ír és az az álma, hogy ezeket egyszer kiadatja. Érkezésünkkor egy kiskutya is kipattan a zacskóval fedett takaró alól, fickándozik egy sort a térdig érő hóban, amíg mi Annával beszélgetünk. Cigit sodor és beszél. Van egy garázs, amit egy környéken élő hölgy ajánlott fel neki, talán oda beköltözhet, s rendeződhet az élete – így meséli. A szállóra nem akar bejönni, de egy pokrócot elfogad. Zacskóba csomagolva kéri, hogy el ne ázzon. Hitted volna, hogy mennyiféle ember él az utcán - kérdezi Béla, miközben a krízisautó felé araszolunk.

©

Nagyítás galériánkban további képeket talál. 

Második szín – még mindig Zugló

Tízemeletes panelek között parkolunk le. József komplett nappalit rendezett be magának egy kerítés tövében. Tizenkét éve él itt. Nyáron kanapéját, ruhás szekrényét és fogasát elrejtik a fák és bokrok, de ilyenkor télen úgy él, mintha rendhagyó szobája kirakat lenne. Takaros kis utakat járt ki a hóban, így minden nehézség nélkül jutunk el hozzá. A férfi apró, sötét szemei pimaszul csillognak. Számos barátnője van – mesélik róla, s a nők sok ruhát is hoznak neki. Nem mosom a ruhákat, ha koszosak kidobom, az tele van tisztával – int a fejével a szekrénye felé. Fagyott sört kortyolgat és a nemrég begyűjtött mikróra mutat. Ha a vörösrézt kiszedi belőle, 1200 forintot is adnak a MÉH-ben. C-vitamint és Cerbona szeletet kap, ahogy a többiek. A lába, nem fázik? kérdezem, mert a sajátomat már nem érzem. Dehogy, egész nap úton vagyok, sokat mozgok, éjszakára viszont leveszem a cipőmet, másképp nem tudok kényelmesen aludni. Ha valaki egyszer megszokta, hogy cipő nélkül alszik, az másként nem nagyon tud - mondják a menhelyesek, amikor ismét a kocsiban ülünk és az dübörög az agyamban, hogy hogy a fenébe nem fagynak meg az utcán éjszakázók.

©

 Harmadik szín - Kőbánya

Van sötétben felcsapó gőz, meleg víztől sivító csövek, vasúti sínek, messze villogó fények, jég és fagy. A hely, ahova a városlakók szerencsésebb feléhez tartozó többség sosem jár. A térdig érő hóban a töltés mellett bóklászunk, míg egy lépcsőbe botlunk, aminek a tetején a fűtéscsövek közé bunkert tákoló hajléktalanokhoz kopogtatunk. Miközben egy cirmos lecsekkolja, kik is állnak az ajtóban, kölyökkutya fenyeget odabentről. Gazsi ajtót nyit, igazi vasrácsot: Menhely Alapítvány, jó estét, hogy tetszik lenni, nem beteg, nincs szüksége valamire, takaró, meleg tea? Gazsi többedmagával él itt, bár egyikük most éppen kórházban van, Vera meg valahol. Bent fény ugyan nincs, de ágyak, ruhák, étel, ital, wc-papír igen. A meleg gőz kivezető nyílásán pedig egy lábosban étel melegszik. Mióta él itt? kérdezem. Ó, több éve, mondja. S honnan van ennivalója? Az mindig van valahonnan. Nem fázik? Á, itt nem. Bár Gazsiék jó eséllyel nem fagynak meg a fűtéscsövek tövében, de a hóban, híd alatt, fa tövében fekvő hajléktalanok közül is sokan vannak, akik nem hajlandók szállóra menni. Lopás, bántalmazás – ilyesmikre hivatkoznak. Amit általában nem mondanak, pedig sokaknál ez a döntő szempont, hogy inni sem lehet – teszi hozzá Béla. 

©

Negyedik szín – a krízisautóban

Úton vagyunk, egyik kerületből a másikba, onnan tovább, aztán vissza az egyikbe. Így telik minden este. A múlt héten volt egy nő, aki hiába kerestünk. Folyamatosan költözött telefonfülkéből telefonfülkébe. Mire rátaláltunk már elfagyott az egyik lába, amputálni kellett. Mesélik. Minden ilyen történet ellenére azt kell mondanom, hogy a hajléktalan-ellátás sokat fejlődött – mondja Béla, aki a kilencvenes évek elején került a Menhelyhez, s ott ragadt. Ez történt Cilivel is, akit egy barátja hívott három évvel ezelőtt önkénteskedni, azóta kéthetente autón van. S Tibor sem most kezdte, erre utal az egyszeri fül számára meghökkentő mondata is: Áh, nem kellett volna sínadrág, nincs is igazán hideg. Mesélik azt is, hogy nem egyszer hívják őket: tessék innen eltüntetni. Tessék mondani, az emberi jogokról nem hallott? Ha nem akar menni, nem vihetem sehova. Riasztást kap a krízisautó. Túl kevés felszerelése van a metró környékén fekvő hajléktannak, jelzi egy telefonáló. 

©

Ötödik szín – Klinikák

Nehezen találjuk, de egy szellőzőnyílás tövében végül rálelünk a feje búbjáig betakart férfira. Gyorsan kiderül, hogy Feri bácsi van a pokróc alatt. 1938-ban született és már több mint tíz éve él az utcán. Béla legutóbb - három éve – a Margitszigeten találkozott vele, régi ismerősként üdvözlik egymást. Rövid ideig úgy tűnik, talán sikerül rávenni, hogy éjszakára szállásra vigyék. De ez csak az elutasítás koreográfiája, amit – ahogy Béla meséli – minden alkalommal eljátszik. Azt mondja, bemenne, ha lenne egy zárható fürdőszoba, ahol órákig fürödhetne. Már évekkel ezelőtt is erre vágyott. Ennek hiányában nem hajlandó mozdulni. Tibor győzködi, hiszi, hogy rá tudja beszélni. De Feri bácsi rafinált, a passzív elutasítás nagymestere. Maradjunk annyiban - kezdi minden mondatát, amiknek az a lényege, hogy majd legközelebb. Vagyis egy olyan napon, ami valószínűleg sosem jön el. 

©

Hatodik szín – Népliget, egy felüljáró alatt

A válság előtt dolgoztam, teherautón, jól kerestem, barátoknál laktam – meséli József. Az arca derűs, a hangja könnyed. Vigyázunk mi itt egymásra, mutat a vele szemben fekvő Zoltánra. Reggelente egy menetrendszerint érkező nemzetközi busz ébreszti őket öt órakor. Neki indulnak a városnak. Zoltán Fedél nélkült árul, József pedig elvállal egy kis hólapátolást, pakolást, ami akad. Este nyolckor már a megszokott helyükön fekszenek, papírdobozokkal elbarikádozva magukat. Csak két-három pokróc van rajtuk, de nem fáznak, állítják. József azt mondja, most hogy nincs állandó munkája, nem akar a barátok terhére lenni azzal, hogy ingyenélőként náluk lakik. Zoltán - ahogy oly sokan – válás után került az utcára, kilenc évvel ezelőtt. Az első éjszakát a Déli pályaudvaron töltöttem, egy hétig nem ettem semmit, utána viszont már a kukából kapartam ki a szemetet, hogy valami ételhez jussak – meséli. A hangjában nincs keserűség. Még ejt néhány szót a környéken posztoló román és ukrán hajléktalanokról, akik nemrég összecsaptak. Utóbbiakat megbízhatóbbaknak tartja. Vigyázzanak magukra – mondja Tibor, s továbbmegyünk. 

©

Hetedik szín – Vajda utca

Éjszakai szállás. Minden ágy, sőt a föld, a szék is foglalt. Egy évvel ezelőtt jöttem el a bátyámtól, tizenkét évig nála laktam. Ő pap, de nem jöttünk ki, és az ő egyik pap barátja segített nekem, hogy megtaláljam ezt a helyet – meséli egy idős bácsi az éjszakai szálláson. Készséges, jókedvű és kedves. Négy általánost végzett, sokáig szövőként dolgozott, volt egyszer nős is. Pillangókisasszony volt és nem úgy énekelt, ahogy kellett volna - mondja a házasságáról, jelentsen ez bármit. Napjai bejáratott menetrend szerint zajlanak: reggel egy nappali melegedő, délben ebéd valahol, ahol a hajléktalanként ételt kaphat, délután vissza a melegedőbe, a „vacsorát valahogy meg kell oldani”, aztán este az éjszakai szállás. Az egykori munkásőrközpont már jó ideje a Menhely Alapítvány egyik szállása. Négy szoba idősek otthonaként működik, s van itt egy hatalmas hangár is több száz szekrénnyel, amelyekben a hajléktalanok téli vagy éppen nyári cókmókját őrzik – itt a válasz a kérdésre, hogy mi lesz a szezonális ruhákkal. Ha vannak. 

©

Nyolcadik szín – Tátra utca

Nem megyek be, akkor olyan lenne, mintha nem lenne lakásom, pedig van – mondja egy kék pokróc. A takaró alól kilógó bokákat újságpapírba csavarta gazdájuk. A férfi nem mutatja az arcát, csak azt hajtogatja, hogy ahelyett a lakás helyett, amelyet „valakik” eladtak a feje fölül, járna neki egy másik. Meg nyugdíj is. De a kérésre, hogy menjen be a Kürt utcába, ott segítenek neki intézkedni, azt mondja nem. De akkor nem változik semmi – mondja Tibor. Akkor nem változik semmi – feleli ő. De nekem járna az a lakás – teszi még hozzá. És az önmagába visszaforduló párbeszéd kezdődik elölről. A pokrócot kap, megköszöni, mi pedig továbbmegyünk. A Nagymező utcában a múlt héten a nagy hidegben éjjel fél egykor épp egy nőhöz érkeztünk ki, akkor ébresztettük, kérdeztük minden rendben, amikor egy mulatozásból érkező pár ért mellénk. „Kérsz egy ölelést?” kérdezte a fiatal nő a megrökönyödött idősebbtől. És már a mellére is vonta. „Vegyek neked banánt?” mutatott a szomszédos nonstopra. „Ne banánt, inkább szilvát” mondta az asszony a kétdekásra utalva – meséli nevetve Béla. A menhelyesek kérésére végül banán lett az „adomány”. 

©

Kilencedik szín – Kürt utca

A nagy hideg miatt, ideiglenesen fogadnak csak éjszakára embereket, mert a hely nappali melegedő. Tíz óra körül járunk, a legtöbben már alszanak, mire ideérünk. Sok fiatal arcot látunk. „Azt mondják, sok olyan hajléktalan jön ide, aki sosem menne be amúgy az éjszakai, úgynevezett fapados szállásokra” - magyarázza Tibor. Melegszünk. Angolt tanítok a szociális munkásoknak, aztán néha beállok ételt osztani, vagy krízisautózom – meséli egy mosolygós arcú lány. Mindenki nyugodt és derűs, akivel eddig találkoztam – mondom. Talán azért, mert amikor olyan emberekkel találkozol, akik 9-10 éve az utcán élnek vagy egyszerűen nincs egy meleg cipőjük, akkor rájössz arra, hogy milyen jó dolgod is van. Évekig dolgoztam mozgássérült gyerekekkel és egyszer egy kislány, akitől megkérdeztem, mi a legnagyobb álma, azt mondta, az hogy futhasson a réten. Ha ilyet hallasz, egész másképp kezded látni dolgokat - magyarázza. A bejárat felett világító piros-kék Fürdő neonon akad meg a szemem távoztunkban. Fura módon megnyugtató. Mi hozattuk rendbe, rohadt drága volt – mosolyog Béla. 

©

Tizedik szín – V. kerület

Itt lakik hosszú évek óta a Kossuth téren Anjou Borbála, vele most nem találkozunk, de megidézzük őt az autóban. Amikor annak idején megkérdezték tőle, miért lakik az utcán, azt válaszolta: hát nem értette mi a nevem?! Anjou. Ilyen időkben a prolik laknak a házakban, a nemesek meg az utcán. Borbála csak a Duna vizét issza. Mondogatta is mostanában – mesélik a menhelyesek -, hogy a nagy jégzajlásban nem egyszerű mutatvány a folyó vízéből meríteni. A minisztérium oldalában is találunk egy vackot, két férfi alszik ott. Tizenegy óra. Jöttünkre felriadnak, zavartan, mint két kisgyerek próbálják összekapni magukat. Semmi baj, Menhely Alapítvány, nincs szükségük valamire, pokrócra mondjuk? Az jó lesz, köszönjük. Hogy telik egy napjuk? Kartont gyűjtünk meg könyvtárban vagyunk, a Szabó Ervinben. Elnézünk még a József Attila utcába, az árkádok alá. Itt lakott hajdanán Budai, Hajós és Szőke. Budai meghalt, Hajós és Szőke pedig szétköltözött. Utóbbi a környék fodrásza, de őt nem találjuk. Hajós úr pedig egy bőrdzsekiben tért nyugovóra, de ő is – ahogy ezen az estén rajtam kívül mindenki – azt mondja, nem fázik, és szállóra sem akar menni. Szeme alatt kék folt. Mi történt? Párt napja a metróban jött két fiatal kölyök és az egyik csak se szó se beszéd megütött. Vigyed neki a meleg teát te, isten leszel – mondja Béla a kocsinál, míg pokróc után kutat. A többiek alszanak, úgy tűnik takarójuk elég, nem ébresztjük őket, lassan éjfél. Sokan tavasszal halnak meg. A telet szívósan kihúzzák, aztán, amikor tavasszal kiengednek kicsit, akkor vége - így beszélik a menhelyesek. 

©

Az Úr pedig időközben úgy fogalmazott mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!

Kovács Andrea

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A szlovákok a téli időszámítást tartanák meg, mi lesz Magyarországgal?

A szlovákok a téli időszámítást tartanák meg, mi lesz Magyarországgal?

1500 lóerő fölé merészkedik a Bugatti: jön a "föld-föld rakéta" sportkocsi

1500 lóerő fölé merészkedik a Bugatti: jön a "föld-föld rakéta" sportkocsi

Ez kész: Lech Walesa a legnagyobb stílusdiktátor

Ez kész: Lech Walesa a legnagyobb stílusdiktátor

Csak egy rémisztő fémtorzó maradt a Suzukiból Esztergomnál - fotók

Csak egy rémisztő fémtorzó maradt a Suzukiból Esztergomnál - fotók

11. számú Orbán Viktor Úttörőcsapat, vigyázz! Zászlónak tisztelegj!

11. számú Orbán Viktor Úttörőcsapat, vigyázz! Zászlónak tisztelegj!

Tudja, hogy mi a közös a Google és a Microsoft logójában? És ha mellétesszük az eBayét is?

Tudja, hogy mi a közös a Google és a Microsoft logójában? És ha mellétesszük az eBayét is?