Áder: át kell tekinteni a bírák státuszát

A fideszes Áder János szerint élni kell azzal a lehetőséggel, amit a jövőre nyugdíjba vonuló bírák magas száma kínál a parlamentnek, és át kell tekinteni bírói státuszok esetleges átcsoportosítását.

  • MTI MTI
Áder: át kell tekinteni a bírák státuszát

Az igazságügyi reformmal foglalkozó európai parlamenti képviselő a Fidesz szombati elnökségi ülése után kijelentette: az első számú cél, hogy a bírósági eljárások minél rövidebb idő alatt befejeződjenek.

Mint mondta, néhány bírósági vezető nem fog örülni annak az elképzelésnek, amely szerint nem minden bíróság kapná vissza azt a státuszt, amelyből - az új szabályok értelmében - nyugdíjba vonul a 62 éves kort elérő bíró. Ezeknek a bírói státuszoknak egy részét ugyanis azokra a bíróságokra kellene átcsoportosítani, amelyek már évtizedek óta jelentős ügyhátralékkal küszködnek. Áder János beszámolt arról is, hogy a jelenlegi tervek szerint megmarad az ítélőtáblák szintje.

Túry Gergely

A bírói státuszokon kívül Áder beszélt arról is, hogy egyfordulós és vegyes országgyűlési választási rendszert javasol a Fidesz elnöksége. A választójogi reform kidolgozásának koordinálásával megbízott európai parlamenti képviselő újságírók előtt kifejtette: a vegyes szisztémában az egyéni kerületi és az országos listás mandátumok aránya nagyjából azonos lenne a 200 tagúra csökkenő parlamenten belül. Kompenzációs lista az elképzelések szerint nem lesz.

A pártokra vonatkozó ötszázalékos bekerülési küszöb megmaradna, az induláshoz - a jelenlegi 750 helyett - 1500 ajánlószelvényre lenne szükség az egyéni választókerületben, s ezek összegyűjtésére 21 nap állna rendelkezésre - ismertette Áder János.

Az Otthon Start hitel tényleg a csalárd osztogatás állatorvosi lova

Az Otthon Start hitel tényleg a csalárd osztogatás állatorvosi lova

Hangulatjavító intézkedések özönét zúdítja a kormány a választókra a Pride után, de még a támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja. Hogyan járhatnak jól a magas jövedelműek az új kedvezményes hitellel? Miért maradnak ki a közszféra dolgozói ebből az osztogatásból is? Mi történne, ha nálunk is lengyel mintára emelnék a nyugdíjakat? Három szakértőt kérdeztünk.