A szigorúan bizalmas jegyzőkönyv szerint a pártvezér ugyan kijelentette, „nekünk eddig volt egy olyan alapállásunk, hogy mi nem sokat évfordulózunk”, de mivel az „úgymond Nyugat, meg az ellenséges emigráció állandóan napirenden tartja”, mégis szükségesnek látott valamiféle ellenlépéseket. Ezek egyikeként tárgyalta meg a grémium a párt napilapjában, a Népszabadságban közlendő 15 részes történelmi sorozat tervezetét.

Az évforduló szóba hozása nem várt következménnyel is járt. A torzítások olvastán a formálódó ellenzék ötvenhatos tagjai közül tizenketten arra az elhatározásra jutottak, hogy ha egy zárt, szűk körben is, de megpróbálják visszaadni a forradalom „történelmi igazságát”. 1981. december 5-én, ma már naivnak ható konspirációval, másfél-két órás eltéréssel csöngetett be a házigazda, a Petőfi Kör titkáraként elítélt Hegedűs B. András Gerlóczy utcai lakásába az 1958-as Nagy Imre-per két életben hagyott vádlottja, Donáth Ferenc és Vásárhelyi Miklós, illetve a tárgyalására váró miniszterelnök írásainak Nyugatra juttatásában is kulcsszerepet játszó későbbi köztársasági elnök, Göncz Árpád.

Aztán sorra érkeztek a többiek: a magyar pszichológia meghatározó alakja, az 1956-ban az egyetemi forradalmi bizottság élén politizáló Mérei Ferenc, a Rákosi Mátyást már 1956 februárjában nyilvánosan lemondásra felszólító Litván György, a szovjet megszállás utáni napokban a budapesti központi munkástanács elnökévé választott Rácz Sándor, az egykori műegyetemista, a nemzetőr volta miatt halálra ítélt Mécs Imre és a Nagy Imre-perben kivégzett Gimes Miklós kedvese, Halda Alíz. Hozzájuk csatlakozott a vállalkozás motorja, Kozák Gyula szociológus, valamint kérdezőtársai, Szabó Miklós történész és Csalog Zsolt író.

A „forradalmi lakásgyűlés” további részleteiről az e heti HVG-ben olvashatnak.