Megkockáztatják-e a kormánypártok a parlamenti választás előrehozását is, ha a mandátumbecslések szerint ez hoz hasznot nekik? – veti fel a kérdést az egységesen fellépő politikai táboroknak kedvező új, egyfordulós voksolást javasló fideszes választójogi koncepció.
Két komoly támogatója már van a Fidesznek a következő választásra: a mai ellenzék és a készülő szavazásszabályozás. A párt törvénykonstruktőrei felismerték, hogy ilyen széttagolt és tehetetlen oppozíció mellett a Fidesz–KDNP szinte kormányzati teljesítményétől függetlenül hatalmon maradhat – s maradhatna a határon túli voksok nélkül is –, ha olyan választójogi előírások születnek, amelyek az egy zászló alatt gyülekező politikai erőknek kedveznek a mandátumelosztásnál. Ilyen felállásban ráadásul a Kossuth téri létszámcsökkentés is könnyebben eladható a kormánypárti frakciókban, hiszen a borítékolható választási győzelem garantálja a képviselői hely nélkül maradó fideszes és KDNP-s politikusok számára, hogy pártjuk ki tudja fizetni őket ilyen-olyan állami vagy önkormányzati poszttal.
A szabályrendszer persze csak üres keret, a politikai erőviszonyok töltik meg tartalommal. A kulcskérdés a választás időpontja. A kormánypártok bebetonozzák magukat – állítja az ellenzék, míg a kormányoldalon azt ismételgetik, hogy a koncepciójuk alapján hasonló eredmény jönne ki, mint a mostani regulák alapján, ám az új választás olcsó, gyors és „tiszta” lenne. Az utóbbin azt értik, hogy az egyfordulós rendszerben a pártoknak már a start előtt színt kell vallaniuk, kivel szövetkeznek, hisz nincs lehetőség a két forduló közötti egyeztetésekre. A Fidesz láthatóan máig nem emésztette meg az 1994-ben történteket, amikor korábbi szövetségese, az SZDSZ az MSZP kormányalakítási jogot hozó győzelme ellenére összeállt a szocialistákkal, sőt beszállt a kabinetbe is – bármit is mondott ennek ellenkezőjéről korábban a liberálisok nevében Magyar Bálint (akkor az MSZP és az SZDSZ így hozta össze az alkotmány és a főbb törvények módosításához szükséges kétharmadot).
Nem kétséges, hogy végül olyan választási szabályrendszer születik, amilyet a Fidesz akar. Azután már a hatalomtechnikusokon a sor: jó időpontot találni a voksolásra. A mai erőviszonyok alapján a Lendvay utcában már bonthatnák a pezsgőt, de talán még egy félidős, 2012-es szavazáson is biztosra mehetnének. A közvélemény-kutatások szerint – nyugdíjpénz-lefoglalás, visszamenőleges törvényhozás, 300 forintos euró és 400 forintos benzin ide vagy oda – a választók többségének bizalma eddig megmaradt az Orbán-párt iránt, a magukat biztos szavazónak mondó pártválasztók 51 százaléka ikszelne a Fidesz–KDNP közös listájára a Medián szeptemberi adatai szerint, míg tavaly, a kétharmadot hozó választáson 52,7 százalékos eredményt értek el.
Gyorsan elillanhat azonban a bizalom, ha nem indul be a gazdaság. A Fideszt az elégedetlenek repítették az alkotmányozó hatalomba, de nemcsak a 2002–2010-es időszak kárvallottjai, hanem mindazok, akik a rendszerváltás utáni két évtizedet vereségként élték meg. Számukra viszont csak másodpercnyi gyógyír a Nemzeti együttműködés nyilatkozata, a Nemzeti hitvallás meg az alaptörvény asztala. A szómágia épp olyan gyorsan vesztheti el erejét, amennyire hatásos lehet más körülmények között. Kiszámíthatatlan, meddig hiszik el a választók, hogy a kiadáscsökkentés nem megszorítás, az egyetemi költségtérítés emelése és kiterjesztése nem tandíj, a többkulcsos szja pedig egykulcsos.
A gazdasági recesszió nemcsak a támogatókat szívhatja el a kormánypártoktól – az elpártolásnak már van jele, hisz egy éve még a 70 százalékot közelítette a népszerűségük –, de egy összeomlás-közeli helyzet, a Fidesz túloldalán állomásozó Jobbik kivételével, az ellenzéket is együttműködésre bírhatja a kormányváltás érdekében. Ma azonban még a bizonytalanok és az otthon maradók számát gyarapítják az Orbánéktól távolodók. A voksolásra jogosultak negyven százaléka állítja csak, hogy elmenne „most” szavazni (tavaly tavasszal a választók 64 százaléka járult az urnákhoz), ám egy mágneshatású ellenzéki fellépés fordulatot hozhat. Ez a ma még elképzelhetetlen helyzet az új választási rendszerben is komoly veszélyt jelentene a kormánypártokra, így aztán igen jól jöhet még számukra a szocialisták és a Gyurcsány-tábor közelgő szakítása. A tréning mindenesetre elkezdődött a nagy erőpróbára: a belharcaitól bénult MSZP és a helyét kereső LMP például a II. kerületi időközi választáson teszteli híveit, mit szólnának a második fordulós együttműködéshez annak érdekében, hogy a Fidesz elveszítse ezt a mandátumot.
A tervezett egyfordulós rendszer is ad alkalmat a pártközi összefogásra (lásd Papírforma című írásunkat). Egy ilyen ellenzéki lépés politikai kockázata ma még kiszámíthatatlan, csak az biztos, hogy a kampányban a Fidesz kijátssza majd ellenfelei esetleges összeborulását. Az sem kizárt, hogy a megosztás érdekében kamupártok tűnnek fel 2014 felé közeledve, ahogy korábban is felbukkant választás előtt KDNP-klón szervezet vagy olyan, ami az „új baloldal” képviselőjének adta ki magát a választási kampányban, hogy aztán a voksolás után pillanatok alatt eltűnjön a politikai porondról.
A Fidesz szándékairól sokat elárul majd, hogy miként jár el aprónak tűnő, ma még eldöntetlen részletek ügyében. A 106 egyéni választókerület túlnyomó többségében a mai felállás alapján biztosra mehet, mégsem mindegy, hogyan alakítják ki ezek határait. A vonalhúzás alkalmat ad arra, hogy némileg módosítsák az erőviszonyokat, ami a billegő választókerületekben sorsdöntő lehet. Tisztázatlanok a kampányfinanszírozás részletei is, a Fideszben még csak most formálják a korteskasszák nagyságát alapvetően befolyásoló pártpénzszabályokat, amelyeket szintén sarkalatos törvényben kell rendezni.
Új kérdések sorát veti fel a határon túliak választójoga. Az már eldőlt, hogy közvetetten – listás voksaik révén – olyanok is beleszólhatnak abba, hogy milyen adókat vet ki az Országgyűlés, lesz-e sorkötelezettség, meddig legális az abortusz, akik mentesek a döntés következményei alól. Azt azonban még senki sem tudja, hogy milyen szabályok szerint küzdenek majd a határon túli szavazatokért a magyarországi pártok. Ha a „minden állampolgár egyenlő” elv alapján, az nyilvánvalóan jócskán megdrágítaná a korteskedést. Kárpát-medencei általános kampány azonban nem lesz. Nem pusztán azért, mert csak egy voksuk van a levélszavazóknak (akik számát egyébként ma még becsülni se nagyon lehet), de azért sem, mert a Fidesz eddigi munkálkodásának gyümölcse valószínűleg beérik, a határon túli szavazók többségének voksait szinte automatikusan begyűjtheti, küzdenie legfeljebb a Jobbikkal kell. Az MSZP és az LMP aligha költi pénzét külföldi szavazatvadászatra, bár gesztusértékű gyűlésezést nyilván tartanak majd itt-ott. Ettől függetlenül kérdés, ha a magyar kampányszabályok tiltják majd a kereskedelmi televíziós politikai reklámot – mint a Fidesz tervezi –, akkor érvényt lehet-e szerezni ennek az országhatáron túl. Aligha, legfeljebb az ettől eltiltott magyarországi pártok érdekében politikai strómanok hirdetnek majd, ha az ottani reklámakciót fontosnak tartják az itteni kampánytervezők.
A Fidesz hangsúlyozza, hogy a koncepció nincs kőbe vésve, várja a többi frakció javaslatait is. Az ellenzék nyilvánvalóan küzdeni fog azért, hogy a rendszer arányosabb legyen (vagyis a megszerzett mandátumok száma szorosabban függjön össze a kapott szavazatokkal), míg a stabil kormányzás értékére hivatkozó kormánypártok a nyertes jutalmazását szorgalmazzák. Ez a győzelem az elmúlt másfél év tapasztalatai alapján biztosan a Fideszé lesz.
JUHÁSZ GÁBOR
Eddig 12 település hozott rendeletet a helyi önazonosság védelmében, azonban mindössze egy olyan van, ahol a lakosságszám változása alapján ez indokolt lehet – és ott sem ez a probléma.
Mekkora felelősség nyomja a sportvezetők és a szülők vállát? Szakértőket kérdeztünk a témában.
Egy magánszemély tett feljelentést a rendőrségen, ennek nyomán indult meg az eljárás.
