Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az MSZP is szerezhet kétharmados többséget 2014-ben, olyan aránytalanná válik a választási rendszer – ezt mondta Molnár Zsolt a Népszavának. Az MSZP budapesti elnöke szerint a szavazatok akár 30-35 százalékának megszerzése is elég lehet az elsöprő győzelemhez.
A szocialista a politikus a lapnak azt is mondta: a Fidesz szerintük mindent el akar követni, hogy a kormányváltást megakadályozza, ezért vezetnék be az előzetes regisztráció intézményét, ami vélhetően nemzetközi tiltakozást is kiválthat. Az új választási rendszerrel kapcsolatban, amely egyebek mellett a győztest kompenzálja, a szocialisták a Velencei Bizottsághoz fordultak.
Molnár Zsolt ugyancsak beszélt arról, hogy a fővárosban egyre népszerűbb szerintük az MSZP – olvasható a cikkben.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.