Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az Országgyűlés a Demokratikus Koalíciót a hatályos törvények, illetve Házszabály háromszoros megsértésével kívánta megfosztani képviselőcsoportja megalakításának jogától - írja a párt Áder Jánosnak küldött levelében, amelyben a köztársasági elnököt arra kérik, hogy fejezze ki a jogfosztó döntésekkel való egyet nem értését, és tegye lehetővé a frakcióalakítást.
Levelet írt Áder Jánosnak a Demokratikus Koalíció, amelyben arra kérik a köztársasági elnököt, hogy tegye lehetővé a párt parlamenti frakciójának megalakítását. A magát a levél alján frakcióvezetőnek tituláló Molnár Csaba azt követően tette közzé a levelet, hogy Áder a mai napra a Sándor-palotába invitálta a parlamenti frakciókat - de a DK-t nem -, hogy a riói klímakonferenciát megelőzően konzultáljon a pártokkal.
Molnár a levélben felidézi, hogy az MSZP-ből kilépett tíz DK-platformos parlamenti képviselő belépett a Demokrata Pártba, majd bejelentették a házelnöknek, hogy megalakítják a Demokrata Párt országgyűlési képviselőcsoportját, amely a párt névváltoztatásának bírósági bejegyzése után a DK országgyűlési képviselőcsoportjaként kívánta folytatni munkáját.
A levél kitér arra, hogy a fideszes parlamenti többség hogyan hiúsította meg az országgyűlési törvény határozatával a párt frakcióalakítását. A DK képviselői indítványozták az Országgyűlésről szóló, elfogadott törvény kihirdetés előtti népszavazásra bocsátását, de az indítványt Lezsák Sándor, az Országgyűlés elnökének jogait átmenetileg gyakorló alelnök az Országgyűlés jogkörét önkényesen elvonva, hatáskörért túllépve, jogellenesen utasította el - írják.
Az Országgyűlés tehát a DK-t a hatályos törvények, illetve Házszabály háromszoros megsértésével kívánta megfosztani képviselőcsoportja megalakításának jogától - szögezi le Molnár Csaba, aki szerint a DK országgyűlési képviselőcsoportja jogszerűen megalakult, és ettől a Ház elnöke, Kövér László jogsértően tagadja meg az elismerést és a működési feltételek biztosítását. A DK az Alkotmánybíróságtól kérte ennek az értelmezésnek a jóváhagyását.
Áder Jánosnak címezve azt írják, mivel az államfő több, eljárási szabálytalanság útján elfogadott törvény Országgyűlésnek történt visszaküldésével tett tanúságot arról, hogy fontosnak tartja a jogalkotási szabályok betartását, arra kérik, hogy ha a DK országgyűlési képviselőcsoportjának megalakítását, illetve működését lehetetlenné tevő döntések korrigálására már nem is hívhatja föl az Országgyűlést, fejezze ki a jogfosztó döntésekkel való egyet nem értését, és tegye lehetővé, hogy a DK képviselője mind a pénteki, mind pedig a más témákban később összehívandó konzultációkon jelen lehessen és a többi országgyűlési képviselőcsoport képviselőjével azonos lehetőséget kapjon álláspontja kifejtésére.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.