A kassai zsidók 1944-es deportálása során a háborús bűnökkel vádolt Csatáry László volt a felelős a táborba szállításért - idézi fel a korabeli tanúvallomásokat és a szemtanúk korábbi beszámolóit az ÉS holnap megjelenő számában Gellért Ádám nemzetközi jogász, a Holokauszt Emlékközponton belül működő Kőrösmező 1941 kutatócsoport vezetője, aki 2010 őszén az 1956 utáni megtorlásokban játszott szerepe miatti Biszku Béla felelősségre vonását szorgalmazta az ügyészséghez eljuttatott jogi álláspontjában.

A most 97 éves Csatáryt - aki a náci bűnösök után nyomozó Simon Wiesenthal Központ szerint 1944 tavaszán Kassán szerepet játszott 15 700 zsidó ember Auschwitzba deportálásában - július 18-án gyanúsították meg háborús bűntettel a nyomozó ügyészek. Őrizetbe is vették, néhány órával később pedig a Budai Központi Kerületi Bíróság házi őrizetbe helyezéséről döntött.

Az ÉS írásából kiderül, hogy a kassai deportálásról egy bizalmas belügyminisztériumi rendelet döntött, amelyet Budapesten, Eichmann jelenlétében ismertettek a hatóságok vezetőivel. Az értekezleten részt vett Horváth György, Kassa rendőrkapitányságának vezetője is, aki később részletesen is beszámolt Csatáry László feladatairól. 

Egy 1945-ös kihallgatási jegyzőkönyv szerint például Horváth azt mondta, a Kassán 1944 tavaszán kijelölt gettóparancsoki posztját Csatáry László rendőrforgalmazó kapta meg. A rendőrkapitányság vezetője szerint azonban Csatáry csak két-három hétig töltötte be ezt a tisztséget, mert a gettó feloszlott és beolvadta a téglagyári táborba. 

A téglagyárat megjártak szerint mindennaposak voltak a verések a tábor területén. Hernádi Mihály tiszti főorvos egy esetben látta, hogy Csatáry megvert egy gyereket, amikor tiltakozott nála, Csatáry válaszolta, hogy „aki szívbajos ne jöjjön a téglagyárba”.  A kassai zsidók deportálásáról 1944. májusában döntöttek, az első szerelvény május 15-én indult el Auschwitzba.

Horváth arról is beszámolt, hogy az elszállítandók kijelölését és a csendőrségnek átadását, illetve az összes a transzporttal összefüggő munkálatot Csatáry végezte. A bevagonírozás előtt mindenkit újból szigorúan átvizsgáltak, a nőket a rendőrségtől kirendelt takarítónők (úgynevezett motozónők) a legmegalázóbb módon, gyakran a rendőrök durva megjegyzéseitől kísérve vizsgálták át. 

Egy 1946-os tárgyalási jegyzőkönyv szerint Csatáry jelölte ki, hogy melyik barakkot ürítsék ki, a tábor kiválasztott lakói pedig reggel 5 órakor tudták meg, hogy délben deportálják őket, és csak azt vihetik magukkal, amit a németek megengednek. A csendőrök a vagonokat lánccal és lakattal zárták le, a parancs szerint pedig egy kocsiba átlagosan 70 embert vezényeltek.

Az 1946-os tárgyalás egyik tanúja, Balkány Sándor mérnök elmondása szerint ő és társai kiszámították, hogy 60–65 személy fér egy vagonba, ám egy alkalommal Csatáry annak dacára, hogy a vagonokra már ráírták a létszámot és a vagonparancsnok összeírta a vagonba kerülők neveit, utasítást adott, hogy 80–85 főt is tereljenek be egy vagonba. Horváth népbírósági védekezésében megerősítette, hogy többször is előfordult, hogy a vagonokon ablakokat kellett vágni. 

Az utolsó, negyedik, június 2-i transzporttal szállították el a kórház betegeit, orvosait és az elmebetegeket. "Csatáry a lelencházat is kiürítette és felrakatott a vagonokba kb. 20 néhány hónapos lelencgyereket is, akiknek a megkülönböztetés végett a homlokára tintaceruzával „zs”betű volt írva" - olvasható az ÉS cikkében.  

A kórházvonatnak az indulása előtt Csatáry azt jelentette Horváthnak, hogy „az összes betegek az orvosok véleménye szerint szállíthatók, feltétlenül kibírják a 36 órás utat”. A lezárt szerelvényeket néha akár egy napig is egy mellékvágányon állomásoztatták, és csak késő este indították útba, végső úti céljuk, Auschwitz felé. A kassai és Abaúj-Torna megyei zsidóság nagy részét itt pusztították el - tette hozzá az írás, amelyet az Élet és Irodalom holnapi számában olvashatnak el.