Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Az állam akarja az e-útdíj rendszert megépíteni, mert a tender nyertese visszalépett, miután megzsarolták az alvállalkozóját. Kár, hogy egy nagy és új dolog felépítését célzó projektet a magyar államigazgatás képtelen önállóan megvalósítani - írja a Véleményvezér.
Egyetértünk Orbán Viktorral: a miniszterelnök szerint a magyar államnak rendelkeznie kell azzal a képességgel, hogy adott esetben le tudjon egy, az e-útdíj bevezetéséhez hasonló projektet bonyolítani. Azt azonban nem gondoljuk, hogy mindez meg fog valósulni pusztán attól, mert szerinte ennek így kellene lennie - olvasható a Véleményvezér blogon.
Mint a hvg.hu is megírta: pár nappal ezelőtt visszalépett az elektronikus útdíjszedési rendszer teljes körű bevezetésére és megvalósítására kiírt tender nyertese. "Már maga ez a történet is nagyon furcsának tűnik: a későbbi nyertes Getronics Zrt. több mint tízmilliárd forinttal alacsonyabb árajánlatot adott be, mint a második helyezett pályázó. Amikor azonban már a szerződéskötésre került volna sor, a győztes visszalépett és arra hivatkozott, hogy egy kulcsfontosságú alvállalkozóját megfenyegették" - írja a blog, mely szerint ezek után a kormánynak két választási lehetősége maradt: vagy új pályázatot ír ki és ezzel hónapokkal csúsztatja a költségvetés szempontjából igen fontos többletbevételeket ígérő e-útdíj bevezetését, vagy azt mondja, hogy a munkát elvégzi házon belül.
"Az utóbbi történt. Mindez persze szinte üvölti a kérdést, hogy akkor mégis miért volt szükség az eredeti pályázatra?" - teszik fel a kérdést. A teljes bejegyzést itt olvashatja!
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Az okok most egyértelműek.
Rendkívül értékes lehet.
A kórtermek jelentős része nem hűtött Magyarországon, a betegek elviselhetetlen melegre panaszkodnak.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.